2023. 12. 05. Kedd Vilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Televíziós vásárlási műsorablak

Következik:

Egy döntő pillanat - Bern, Budapest 1954. 10:55

Belföld

Menczer: A keleti vakcinák nélkül 500 milliárd forintot vesztett volna Magyarország

A teljes zárás alatt a magyar gazdaság egy nap alatt 10-15 milliárd forintnyi veszteséget szenvedett el, az adatok alapján több mint 500 milliárd forintot nyert Magyarország azzal, hogy keleti vakcinát is vásárolt - jelentette ki Menczer Tamás csütörtökön Zalaegerszegen, A jelen technológiai és kulturális kihívásai című konferencián.

  • Menczer: A keleti vakcinák nélkül 500 milliárd forintot vesztett volna Magyarország

A Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára kiemelte: a keleti vakcináknak köszönhetően a magyar oltási adatok sokkal jobbak az európai átlagnál. A lakosság több mint 48 százaléka megkapta már legalább az első koronavírus elleni oltást, az európai átlag 32 százalék.

"Április 30-ig 4 millió embert oltottak be, a keleti vakcina nélkül ezt a számot július második felében értük volna el, így másfél, két hónapig érvényben maradtak volna a korábbi korlátozások, a vakcina-politikának köszönhetően előbb tudtunk fokozatosan nyitni, előbb tud az élet visszatérni a rendes kerékvágásba" - fogalmazott az államtitkár.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Tizenkilenc éve árulta el Gyurcsány a magyarokat

Tizenkilenc éve árulta el Gyurcsány a magyarokat

Tizenkilenc évvel ezelőtt a Gyurcsány-féle baloldal aljas módon elárulta a határon túli magyarokat, amikor a kettős állampolgárságról szóló népszavazáson a külhoni magyarság ellen kampányolt.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!