2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Háború Ukrajnában

Következik:

Vezércikk 14:05

Belföld

Megszűnhet a Jobbik

Megszűnhet a Jobbik. Sneider Tamás bejelentette: összehívják a párt rendkívüli kongresszusát, ahol eldől a párt sorsa. Sneider a lépést azzal indokolta, hogy az Állami Számvevőszék megbírságolta a Jobbikot, ami így nem tud érdemben részt venni az Európai Parlamenti választáson. Az ÁSZ szabálytalanságokat tárt fel a Jobbik kampánypénzeinek ellenőrzésekor. Az állami támogatás megvonásával összesen 270 millió forint bírságot szabott ki a pártra.

  • Megszűnhet a Jobbik

A Jobbik teljes parlamenti frakciója eljött az Állami Számvevőszék elé. Nem ok nélkül: rendkívüli kongresszust tart a párt újabb büntetése miatt.

„Összehívom a Jobbik rendkívüli kongresszusát, amelyben két fontos napirendi pontot fogunk megtárgyalni. Az egyik a Jobbik megszűnésének lehetősége és egyben a Jobbik frakciójának megszűnésének a lehetősége, hiszen a kettő egymás vonzata. A másik napirendi pont pedig a nemzeti ellenállás megtárgyalása. Jelen pillanatban ott tartunk, és ezért azt hiszem, hogy talán a történelembe is be fog vonulni ez a mai nap, ez a mai sajtótájékoztató, hogy a legnagyobb ellenzéki párt részéről felvetődik a kérdés: tudjuk-e folytatni tovább a politikai tevékenységünket, mint Jobbik” – mondta a Jobbik elnöke.

Sneider Tamás elmondta: az eddig kirótt, összesen mintegy egymilliárd forintnyi szankció behajtása ellehetetleníti érdemi részvételüket az európai parlamenti választási kampányban. A Jobbik szóvivője szerint mindent szabályosan tüntettek fel az elszámolásban.

„624 oldalon keresztül tüntettük fel, pénzügyi dokumentációt biztosítottunk az Állami Számvevőszéknek, hogy igazoljuk az igazságunkat, de válaszra sem méltattak bennünket. Itt nem kell jogi, meg szakmai érveket keresni, mert ez nem jogi, meg szakmai kérdés. Ez egy politikai kérdés” – mondta Jakab Péter, a Jobbik szóvivője.

A Jobbik már az országgyűlési választás előtt bajba került, mikor az ÁSZ azt állapította meg, Simicska Lajos plakátcégeitől a Jobbik tiltott támogatást fogadott el, összesen 331 millió forint értékben. Erre jött egy ezzel megegyező összegű bírság. A támogatást a Magyar Államkincstár nem utalta el a pártnak, a büntetést pedig az adóhatóság behajtja.

„A Jobbik semmilyen olyan bizonyítékot nem csatolt az észrevételhez, amely pártok gazdálkodási cselekményeire vonatkozó dokumentum lett volna. És nagyon fontos még egy dolog az összehasonlítás szempontjából, hogy 2014 január elsejétől változott meg a törvény. Onnantól kezdve tilos a pártoknak jogi személyektől vagyoni hozzájárulás elfogadása. Ha valaki áron alul vesz igénybe szolgáltatást, az tiltott vagyoni támogatásnak minősül. 2010-ben ez nem volt tilos, akkor teljesen más törvényi környezet volt életben” – részletezte tavaly januárban az ÁSZ szóvivője, Horváth Bálint.

Az Állami Számvevőszék a Jobbik mostani bejelentése után közleményt adott ki, amelyben úgy fogalmaznak, megdöbbenti őket az, hogy az Országgyűlés független pénzügyi-gazdasági ellenőrző szervét politikai nyomásgyakorlással próbálja befolyásolni a Jobbik elnöke. Szerintük ehelyett felelősséget kellene vállalni a pártnak a szabálytalanságokért.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!