2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Célpont

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 10:05

Belföld

Megszavazták Szabó Tímea büntetését

Megszavazta az Országgyűlés Szabó Tímea 9,6 millió forintos büntetését.

  • Megszavazták Szabó Tímea büntetését

Az Országgyűlés - a mentelmi bizottság javaslatára - 33 igen, 121 nem szavazattal és négy tartózkodás mellett nem függesztette fel Hadházy Ákos (független) mentelmi jogát, amit a Pécsi Járásbíróság egy magánvádas rágalmazási ügy miatt kért. A feljelentés szerint a képviselő olyan csalónak állított be egy mangánszemélyt, aki azon próbál nyerészkedni, hogy a koronavírus miatt elrendelt veszélyhelyzetben 2020 elején óriási árréssel értékesít egészségügyi maszkokat és fertőtlenítőszereket.

Szabó Tímea (Párbeszéd) tiszteletdíja ugyanakkor több mint 9,6 millió forinttal csökkent: az Országgyűlés 114 igen, 47 nem szavazattal és két tartózkodás mellett tartotta fenn Kövér László, az Országgyűlés elnöke Szabó Tímea tiszteletdíjának csökkentéséről hozott döntését.

A Párbeszéd frakcióvezetője még júniusban a Fudan Egyetemről szóló vita közben feszített ki egy molinót, amelyen a Fidesz-felirat fölött a Kínai Népköztársaság zászlajának csillagai voltak láthatóak. Az indoklás szerint a képviselő figyelmen kívül hagyta a házszabályi rendelkezéseket és cselekménye miatt az ülés menete is megakadt. A szavazás után a képviselő felállt a helyén, egy fehér pólót viselt, amelynek ugyanaz volt a mintája, mint amilyen molinó miatt megbüntették.

HírTV - MTI

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Már az első nap Fidesz-plakátokat rongáltak

Már az első nap Fidesz-plakátokat rongáltak

Éjféltől lehetett kirakni az önkormányzati választások kampányplakátjait. Józsefvárosban csupán néhány óra kellett ahhoz, hogy valaki megrongálja, letépje Sára Botondnak, a Fidesz–KDNP jelöltjének a plakátjait. Volt olyan oszlop is, ahol a kormánypárti jelölt hirdetőtáblája helyére Pikó András jelenlegi baloldali polgármesteré került.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Üti-veri egymást a DK és a Kutyapárt a Hegyvidéken

Üti-veri egymást a DK és a Kutyapárt a Hegyvidéken

Annak ellenére, hogy a Kutyapárt megnyerte az előválasztást a Hegyvidéken, Gyurcsányék ráindítják a jelöltjüket. A Kutyapárt szerint a DK, a DK szerint a pedig Kutyapárt az akadálya annak, hogy legyőzzék a Fideszt a XII. kerületben.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!