2021. március 5.,
péntek, Adorján, Adrián napja

Megsarcolná a budavári lakókat az I. kerület önkormányzata

Hír TV

2020. november 16., hétfő 21:46

Megsarcolná a budavári lakosokat az új lakásrendelettel az első kerület polgármestere- így reagált a Fidesz frakcióvezető-helyettese a baloldali V. Naszályi Márta tervezetére. Böröcz László szerint az első kerület párbeszédes városvezetője bizonyos esetekben két és félszeresére emelné a kerületiek lakbérét, ezen kívül pedig megnehezítik a bérlakások cserélhetőségét is. A kormánypárti politikus szerint kísérleti laboratóriummá akarják alakítani az első kerületet.

Hónapok óta új lakásrendelet létrehozásán dolgozik az első kerületi önkormányzat- jelentette ki a kerület baloldali polgármestere online fogadóóráján. V. Naszályi Márta elmondta, a rendelet életbe léptetése után a megüresedő műemlékházakat szociális lakásokként kívánják kiadni.

A helyi Fidesz felháborítónak tarja a változtatást. Gulyás Gergely szerint egyrészt pont a koronavírus járvány okozta így is nehéz helyzetben akar az ellenzék extra terhet tenni a lakosság vállára, másrészt azokat sújtja a döntés, akik a privatizáció idején önhibájukon kívül nem tudták megvenni akkor az addig is használt lakásukat. A politikus emlékeztetett, akik jelenleg szociális alapon kapnak lakást, azok számára jelentősen nő a bérleti díj.

Ez a terv ez elég jelentős lakbéremeléseket tartalmaz, illetve olyan passzusokat is meg fognak benne fogalmazni, ami jelentősen meg fogja nehezíteni a kerületben lakó örökíthető bérleti joggal rendelkező lakástulajdonosoknak az ingatlancseréjét.

Gulyás Gergely hozzátette, az önkormányzat elkezdte felélni azokat a tartalékokat, amiket az előző jobboldali városvezetés hátrahagyott és szeretne extra forráshoz jutni.

Radikális baloldali társadalomfilozófia mentén akarják kísérleti laboratóriummá alakítani az első kerületet-így reagált az ügyre nyílt levélben a Fidesz frakcióvezető-helyettese. Böröcz László azt írta, a polgármester az ott élőkkel történő egyeztetés nélkül változtatja meg a rendeletet, amellyel sok száz budavári polgár lakhatását teszi bizonytalanná. A politikus egyúttal választ vár arra, hogy miért van szükség a járványhelyzet miatt nehéz helyzetben lévő lakosság megsarcolására és hogy ki téríti meg budavári lakosok vagyoni kárát.

 

 

Hír TV