2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Híradó 18:30

Megkezdték a halrács építését a Nyugati övcsatornán

Hír TV

2018. február 11., vasárnap 12:45, frissítve: vasárnap 13:24

A 100 millió forint értékű beruházás célja, hogy megakadályozzák az idegen halfajok vándorlását a tó irányába, és korlátozzák a nagytestű, őshonos balatoni halak felúszását a csatornába.

Az őshonos halakat nem engedi ki, az idegen fajtákat nem engedi be a Balatonba – ez a célja annak a halrácsnak, amelyet a tóba torkolló Nyugati-övcsatornán kezdtek építeni.

– A pálcaszélesség, ami a halrács alapja, gyakorlatilag csak a nagy testű halakat fogja meg. A kistestű halak – akár a keszegfélék vagy a fiatalabb korosztályok – nyugodtan tudnak közlekedni. Ez a dolog egyik oldala. A másik pedig, hogy a Balatont védi, amikor adott esetben egy havária kár történik feljebb a halastavakon, hiszen a Nyugati övcsatornának nagyon nagy vízgyűjtő területe van, és rengeteg a halastó – nyilatkozta Havranek István, a Balatoni Halgazdálkodás Nonprofit Zrt. horgászati igazgatója.

A csatorna kedvelt horgászhely, a Marcali környékiek attól tartanak, hogy nem lesz elég hal.

– Hát a horgászaink kicsit tartanak tőle. Ők azt látják, hogy itt egy olyan védőmű vagy berendezés épül, építmény készül, ami nem az ő érdekeiket szolgálja. A marcali horgászok sokat jönnek ide horgászni erre a csatornára. Szeretnek horgászni, halat is sikerül fogni. Igazából keszegeket, pontyokat csukát, korábban harcsát szép számmal lehetett itt fogni és ide szóló engedély is volt. Idén is van természetesen – mondta el Kiss Lajos, a Marcali és Vidéke Horgász Egyesület elnöke.

A horgászati igazgató szerint továbbra is lesz nemes hal a csatornában, sőt még telepítenek is. 

– Nagyon sokszor hallottam, hogy mi lesz itt, meg hogy akkor majd üres lesz mögötte a vízterület. Nem. A vízterületnek egyébként is van egy halállománya, ami folyamatosan szaporodni tud. Ezeknek a kétségeknek a kivédésére meg tudom ígérni a horgászoknak: a pontyszaporítási időszakban külön figyelni fogunk, és hozunk ide pontyivadékot nagy mennyiségben, hogy ne lehessen azt mondani, hogy ez egy  teljesen halszegény vízterület lesz – tette hozzá Havranek István.

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. a Földművelésügyi Minisztérium 100 millió forintos támogatásából helyezi fel a halrácsot.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!