2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Megkezdte háromnapos apostoli látogatását Romániában Ferenc pápa

Ferenc pápát Klaus Iohannis román államfő és felesége Carmen Iohannis, valamint a katolikus püspöki kar várta a bukaresti nemzetközi repülőtéren. Innen egy kék Dacia Logan személygépkocsival indult a látogatás első színhelyére, a bukaresti elnöki hivatalba, ahol katonai tiszteletadással fogadják.

  • Megkezdte háromnapos apostoli látogatását Romániában Ferenc pápa

Ferenc pápa először a román világi vezetőkkel találkozik, majd a többségében ortodox vallású Románia patriarkátusánál tesz ökomenikus látogatást, és Daniel pátriárkával együtt az épülő Nemzet Megváltása román ortodox katedrálist is felkeresi.

Ezt követően délután kezdődik Ferenc pápa "járjunk együtt" mottóval megszervezett pásztori útja Romániában, amelynek első állomásán a bukaresti római katolikus Szent József székesegyházban pontifikál szentmisét.

Az egyházfő mostani látogatásán egyházmegyéjükben keresi fel a romániai katolikus közösségeket, húsz évvel II. János Pál pápa egyházdiplomáciai premiernek számító, Bukarestre korlátozódó történelmi látogatása után. A két évtizeddel korábbi látogatás során először járt a katolikus egyházfő ortodox többségű országban. A mostani alkalom is történelmi: először látogat el a pápa Erdélybe.

A romániai katolikusok között többségben lévő magyar hívőket szombaton, a közösség legjelentősebb zarándokhelyén, a csíksomlyói hegynyeregben keresi fel a pápa: az itt bemutatandó szabadtéri szentmise szinte végig latin és magyar nyelven zajlik.

A pápa szombat délután a moldvai Jászvásáron (Iasi) fiatalokkal és családokkal találkozik.

Vasárnap az erdélyi Balázsfalván avat boldoggá szentmise keretében hét román vértanú görög katolikus püspököt.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!