2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Megkezdődött Szilágyi István fiának a tárgyalása

Ezekben a pillanatokban kezdődik Szilágyi István fiának a tárgyalása, aki a vád szerint tavaly májusban, az otthonukban végezhetett a színészésszel, az ország Lópici Gáspárjával.

  • Megkezdődött Szilágyi István fiának a tárgyalása

Sz. Péter ma áll bíróság elé, ha pedig bűnösnek találják, akkor akár életfogytig tartó szabadságvesztésre is ítélhetik. Sz. Péter néhány perccel ezelőtt érkezett meg a tárgyalóterembe, vezetőszáron hozták be.

A bíró megkérdezte a büntetés-végrehajtás dolgozóit, hogy leveszik-e róla a bilincset, ám közölték, hogy magas kockázatú rabról van szó, viszont a bíró kérésére a kézi bilincset leveszik.

Információink szerint Sz. Péter ügyvédje azt kérte, hogy a tárgyalás legyen zárt, vagyis a sajtó ne vehessen részt rajta, a kérdésben pár perc múlva születhet döntés. A bíróság döntésének értelmében a tárgyalás nem lesz zárt, nem zárják ki a nyilvánosságot.

Lapunk úgy tudja, hogy időközben felolvasták a vádat, Sz. Péter pedig nem ismerte el a bűnösségét, illetve nem kívánt vallomást tenni.

Kapcsolódó: Utolsó kívánsága nem teljesült Jolika néninek: egyedül, magányosan halt meg az idős asszony

Úgy tudjuk az előkészítő ülés most véget ért, megkezdődik a tárgyalás, Sz. Péter pedig vallomástételre készül, hamarosan ő beszélhet.

Szilágyi István fia ellen egyébként áprilisban emelt vádat az ügyészség, mint ismert a vád szerint az ország Lópici Gáspárjával tavaly májusban különös kegyetlenséggel végzett otthonukban a fia, Péter. A nyomozás lezárultával kiderült, hogy a férfi az idős édesapját kalapáccsal többször fejbe verte, fojtogatta, valamint a mellkasát is megtaposta. A színész sérülései olyan súlyosak voltak, hogy a többszörös koponyatörés és sorozat-bordatörés következtében a helyszínen elhunyt.

Kép forrása: Blikk / Fotó: Varga Imre

Blikk

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!