2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Láncreakció 04:40

Megkezdődött J. Róbert pere

Hír TV

2017. november 29., szerda 22:02, frissítve: szerda 22:43

A vád szerint J. Róbert Pintér Sándor belügyminiszterre terhelő iratokat akart külföldre csempésztetni egy gyilkossággal vádolt férfival. A vádlott tagad, életszerűtlennek tartja az ügyet. J. szoros kapcsolatot ápolt a Gyurcsány-kormány titkosszolgálatával, és érintett volt az Egymásért Egy-másért Alapítvány botrányában is.

A Budai Központi Kerületi Bíróságon kezdődött szerdán délelőtt a J. Róbert pere. A vád szerint Pintér Sándor belügyminiszterre terhelő dokumentumokat akart kicsempésztetni az országból az akkor épp házi őrizetben lévő, gyilkossággal vádolt Tanyi Györggyel. Ebben utóbbi védőügyvédjének a segítségét kérte.

„J. Róbert a polgári jogi kérdésben kapott tanácsadást követően arra kísérelte meg rávenni dr. Kadlót Erzsébetet, hogy védőként ebben a másik bűnügyben vegye rá védencét, Tanyi Györgyöt hogy a lábán viselt elektronikus nyomkövető eszköz eltávolításával szökjön külföldre, és vigyen magával olyan, Pintér Sándor belügyminiszterrel kapcsolatos állítólagos dokumentumokat, amelyeket ismeretlen személyek adnának át részére. Amikor dr. Kadlót Erzsébet egyértelművé tette, hogy nem kívánja felbujtani védencét fogolyszökésre, J. húszmillió forintot ajánlott részére arra az esetre, ha Tanyi Györgyöt mégis rábírja a szökésre” – fogalmazott az ügyész.

Az ügyvédet tanúként hallgatták meg a bíróságon. Kadlót Erzsébet azt mondta: visszautasította a vádlott kérését, majd erről tájékoztatta ügyfelét is.

„Nyilván védőként ahhoz nem lehetek partner, hogy a védencem újabb bűncselekményt kövessen el. Én felhívtam ezek után Tanyi Györgyöt, és figyelmeztettem arra, hogy van egy ilyen megkeresés, és nagyon vigyázzon magára, nekem bele ne menjen valamibe” – mondta az ügyvéd.

Kadlót Erzsébet szerint ügyfele kifejezetten ideges lett, majd tudni akarta, hogy ki tette az ajánlatot. Ezt azonban ő nem tudta megmondani, mivel nem ismerte a vádlottat – így végül ügyfele tett feljelentést.

J. nem járult hozzá, hogy a tárgyalás során felvételek készüljenek róla, azonban ismét vallomást tett. Tagadta, hogy az ügyvéden keresztül Tanyi Györgynek tett ajánlatot, azt állította, azt sem tudta, hogy Kadlót az ő védője. Azt viszont elismerte, hogy amikor ez kiderült, akkor szóba került Pintér Sándor is. Hozzátette: valóban ajánlott húszmillió forintot az ügyvédnek, de nem a szöktetés, hanem egy ingatlan eladásában való segítségnyújtás kapcsán. A vádlott szerint egyébként is életszerűtlen, hogy egy házi őrizetben lévő emberrel vitetne külföldre dokumentumokat, amikor elektronikusan bárhova pillanatok alatt el lehetne juttatni őket.

J. Róbertnek saját bevallása szerint is szoros volt kapcsolata a Gyurcsány-kormány idején a titkosszolgálattal, valamint ő volt az egyik kulcsfigurája az Egymásért Egy-másért alapítványt érintő botránynak is.

A vesztegetés bírósági eljárásban bűntett miatti per jövő márciusban folytatódik, amikor további tanúkat hallgatnak majd meg. A vádlott addig házi őrizetben marad.

 

 

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!