2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Híradó 18:30

Megkezdődött a 172. hajózási szezon a Balatonon

Hír TV

2018. március 31., szombat 17:37, frissítve: szombat 18:23

Nagyszombattól menetrend szerint járnak a személyszállítók a Balatonon, a jegyárak nem emelkedtek.

A Balatonfüredre befutó Siófok katamarán volt az idei hajózási szezon első hivatalos hajója. Az ünnepségen hagyományosan köszöntötték a hajósokat. A balatoni hajózási társaság tavaly 700 millió forintot fordított fejlesztésekre, amelyek legnagyobb részét a Kossuth komp és a Nemzeti Regatta motoros felújítása tette ki. Idén pedig az ügyfélközpontúságra helyezik a hangsúlyt.

„A mai nappal megkezdte működését a Balatoni Hajózási Zrt. új ügyfélközpontja, illetve call centere. Én azt remélem ettől, hogy az ügyfeleink jóval könnyebben, gyorsabban érnek el bennünket, illetve kaphatnak információt akár a menetrendekkel, akár a hajózási szolgáltatásokkal kapcsolatban” – emelte ki az ünnepélyen Kollár József vezérigazgató.

A jegyárak nem emelkedtek, és arra számítanak, hogy az idei utasszámok legalább 1,5 százalékkal meghaladják a tavalyit.

„Kiemelkedő forgalmat regisztráltunk a 2017-es évben, ez kifejezetten a kompközlekedést érinti, hiszen 1,146 millió utast szállítottunk, úgyhogy jócskán meghaladtuk még a 2016-os egyébként 14 éves rekordot megdöntő évet is. A személyhajózásban egy pici visszaesés ugyan volt a 2016-os adatokhoz képest, de bizakodóak vagyunk az idei évben” – fogalmazott az eseményen Dónucz László értékesítési igazgató.

Ezen a nagyszombaton is ingyen lehetett sétahajózni Balatonfüreden. A menetrend szerinti járatok is elindultak, egyelőre csak a hétvégéken, Siófok, Balatonfüred és Tihany, illetve Fonyód és Badacsony között közlekednek.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!