2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Megjelent a koronavírus a Színművészeti Egyetemen

Megjelent a koronavírus a Színművészeti Egyetemet blokád alatt tartók között is. A tiltakozók azonban egyelőre nem közölték, hogy az elkülönítés mellett milyen biztonsági intézkedéseket vezettek be, hogy megfékezzék a betegség terjedését. A történtek ellenére ma figyelmeztető sztrájkot tartottak az egyetemen.

  • Megjelent a koronavírus a Színművészeti Egyetemen

Augusztus végén foglalták el a Színház és Filmművészeti Egyetem hallgatói az intézmény épületét. A diákok az egyetem átalakítása ellen tiltakoznak és a Vidnyánszky Attila vezette kuratórium távozását követelik. Több, mint 200 hallgató be is költözött az épületbe, majd szalaggal tekerték körbe a bejáratot, így jelezve, hogy nem engedik be az új vezetést.

Az egyetem hallgatói között azonban megjelent a koronavírus - ezt a Színművészeti lemondott rektorhelyettese jelentette be hétfőn. Upor László ugyanakkor arról nem számolt be, hogy milyen szigorítások lépnek életbe annak érdekében, hogy a fertőzés ne terjedjen tovább az intézményben.

Németh Gábor, volt rektori tanácsadó, SZFE: "Úgy, hogy a tünetek első megjelenésénél tesztelnek, vasárnapig talán 109 ilyen teszt volt, és a hétvége volt ilyen szempontból nagyon szomorú, én olyan 10 esetről tudok jelenleg. "

Az egyetem volt rektori tanácsadója is megerősítette a koronavírus-fertőzést a Spirit Fm reggel műsorában, állítása szerint az érintett tanulók karanténba vonultak. Híradónk szerette volna megtudni az egyetemet blokád alatt tartóktól, hogy milyen óvintézkedésekkel védik ki a fertőzés terjedését, adásunkig azonban nem kaptunk választ.

Ennek ellenére az intézmény falai között továbbra is folytatódik a demonstráció: csütörtök délután figyelmeztető sztrájkot tartottak. Erre a sajtó képviselőit nem engedték be, később csak egy belső felvételt tettek közzé.

Életkoruknál fogva az egyetemisták lázadók, de az oktatók részéről ezzel visszaélni aljasság - erről az Újszínház igazgatója beszélt Credo című műsorunkban. Dörner György úgy vélte, vannak a hallgatók nagy része nem ért egyet az oktatók tiltakozásával.

"Aki lavírozik és a balhé kedvéért csinálja, és ahogy unalmassá válik a balhé és veszélyessé, különösen mert megfertőződhetnek, sőt, megfertőződtek, ez mélyen el fogja őket gondolkodtatni"

- mondta az Újszínház igazgatója, Dörner György.

Az egyetemfoglalók korábban azt közölték, ha nem teljesülnek követeléseik, akkor október 1-jétől az intézmény dolgozói sztrájkba lépnek.

 

HírTV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!