2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 22:00

Belföld

Meghalt Ónody György, a Magyar Rádió korábbi vezető szerkesztője

Életének 87. évében, rövid kórházi ápolást követően hétfőn meghalt Ónody György, a Magyar Rádió korábbi főszerkesztő-helyettese, vezető szerkesztője, külpolitikai munkatársa - közölte az elhunyt fia, Ónody Tamás pénteken az MTI-vel.

  • Meghalt Ónody György, a Magyar Rádió korábbi vezető szerkesztője

Ónody György 1934-ben született Szekszárdon. 1967-től a Magyar Rádió külpolitikai rovatának munkatársa volt, 1975-1983 között és 1988-1995 között rovatvezetőként, 1993-ban főszerkesztő-helyettesként, 1995-től vezető szerkesztőként dolgozott.

Munkája során megjárta a Közel-Keletet, tudósított észak-afrikai országokból, időszakosan New Yorkból, majd öt évig párizsi tudósítóként is dolgozott.

Nyugdíjba vonulása után is folytatta külpolitikai elemző könyveinek írását, legtöbb munkája a Közel-Keletről szól. Utolsó megjelent könyve (Iszlám és kard, 2016) az arab tavasz és az Iszlám Állam fejleményeinek egyik első monografikus feldolgozása volt.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Az idei európai parlamenti (EP) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a Fidesz kampánynyitó rendezvényén.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!