2023. 09. 28. Csütörtök Vencel napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 20:55

Belföld

Még nem mondott le társelnöki tisztségéről Karácsony Gergely

Nem mondott le Karácsony Gergely a Párbeszéd társelnöki posztjáról, holott korábban ezt ígérte - írta a Magyar Nemzet. A lap emlékeztet, hogy Karácsony főpolgármester-jelöltté választása előtt azt nyilatkozta, ha az ellenzék közös jelöltje lesz, akkor nem fog párttisztséget viselni. A párt szóvivője bejelentette: végül jövő év tavaszán tartanak tisztújítást.

  • Még nem mondott le társelnöki tisztségéről Karácsony Gergely

Nem fog párttisztséget viselni, ha ő lesz az ellenzék közös jelöltje - jelentette ki Karácsony Gergely júniusban az ATV műsorában. A politikus ezt azzal magyarázta, hogy a főpolgármester- jelölti előválasztás során nem az ellenzék, hanem a budapestiek jelöltjét keresik, és ez az ügy így nem a pártokról szól.

Bár végül Karácsony Gergely lett a főpolgármester, továbbra is ő a Párbeszéd egyik társelnöke - hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzet. A lap azt írta: a második ellenzéki előválasztást követően, június 26-án Karácsony elvállalta a baloldal közös főpolgármester-jelöltségét, de sem akkor, sem az október 13-i önkormányzati választáson elért győzelme után nem mondott le pártja társelnökségéről.

A törpepárt szóvivője ebben azonban nem lát kivetnivalót. Barabás Richárd bejelentette: a pártvezetés jelenlegi mandátuma 2020 tavaszán jár le, akkor tartanak tisztújítást. Szerinte azzal, hogy Karácsony Gergely csak később válik meg tisztségétől, ugyanúgy betartja az ígéretét.

A tisztújítás idén annak ellenére is elmaradt, hogy a májusi EP-választás után a Párbeszéd másik társelnöke, Szabó Tímea úgy nyilatkozott: a párt vezetése is felelős volt a voksoláson elért rossz eredményért.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Özönlenek az Egyesült Államokba az illegális migránsok

Özönlenek az Egyesült Államokba az illegális migránsok

Az illegális határátlépők rohamát már Mexikó is nehezen tudja kezelni. A déli határára érkezőket a régióban osztották szét. Ők hivatalos menedékkérelmet nyújtanak be, de sokan meg sem várják annak elbírálást, azonnal északra, az Egyesült Államok felé utaznak.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Januártól nem hétfő esténként, hanem vasárnap 19 órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Kapcsolódó tartalmak

Tovább folytatódik az erzsébetvárosi lift kálváriája

Tovább folytatódik az erzsébetvárosi lift kálváriája

Az erzsébetvárosi polgármester ígérete ellenére még mindig nem használhatják a lakók az egyik Király utcai társasház liftjét. A személyfelvonó, amit az önkormányzat egyik cége felügyel, 2019-óta áll, hiába költöttek rá a lakók 40 millió forintot.
Folyamatos a lövöldözés a déli határ mentén

Folyamatos a lövöldözés a déli határ mentén

Szakértők szerint már nem csak Szerbiából, de Albániából is irányítják a Magyarországon működő embercsempész hálózatokat. A Századvég jogi tanácsadója a Napi Aktuálisban a bűnözők elleni fellépés szigorú szabályira hívta fel a figyelmet.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!