2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Még a hét végén bejelentheti új kormányát Orbán

Hír TV

2018. április 25., szerda 16:40, frissítve: szerda 17:05

Háttér információk, meg nem erősített értesülések alapján találgatja a sajtó az új kormány névsorát. Alig marad a helyén miniszter, új kormányát pedig még a hét végén bejelentheti Orbán Viktor.

Naponta jelennek meg a kormányközeli sajtótermékekben információk a távozó miniszterekről. Fazekas Sándor kieséséről a Magyar Idők számolt be, Balog Zoltán korábban az Origonak adott interjút, amiből kiderült, hogy a miniszterelnök lelkész barátját a Polgári Magyarországért Alapítványhoz küldte.

„Egy-egy beteg kezelése elérheti a 15-20 millió forintot” – összegzett Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója két hete, a Rákellenes Világnapon. A szintén kormányközeli Figyelő információi szerint ő veheti át az egészségügy mellett az oktatásért is felelős Emberi erőforrások minisztériumát.

-Kásler: Én nem tudom megerősíteni, majd ki fog derülni a maga idejében, hogy hogy döntött a miniszterelnök úr. De nagyon köszönöm az érdeklődést, viszont hallásra.
- Riporter: De volt erről egyeztetés?

 Az onkológus egyetemi tanár nem reagált érdemben az értesülésre.

Hasonlóan válaszolt Győrffy Balázs, agrárkamarai elnök is, aki a Földművelésügyi tárca várományosaként került szóba, ám mivel személye kockázatot jelent, mégsem lehet miniszter.

A 24.hu írta meg, hogy Nagy István, a tárca korábbi államtitkára lesz Fazekas Sándor utódja. Nagy István információnk szerint szombaton egyeztetett Orbán Viktorral, de nem nyilatkozott erről és a kinevezéséről szóló híreket sem kommentálta.

Változások lesznek a kancelláriaminisztériumban is, Lázár János már a múlt héten megerősítette: inkább a választókerületében folytatná a munkát.

„A kormányon kívül is van élet, méghozzá nem is akármilyen. Sőt, Budapesten kívül is van élet. Ebben megerősödtem az elmúlt időszakban” – jelentette ki Lázár. 

A Heti Válasz úgy tudja: Gulyás Gergely vezetheti majd az újraszabott tárcát és ő válaszol majd az újságíróknak a Kormányinfón is.

Gulyás Gergely frakcióvezetői helyét Kocsis Máté veheti át, aki egy ciklus kihagyással a 8. kerületi polgármesteri széket otthagyva ül vissza az országgyűlésbe. Az ATV szerint inog Simicskó István honvédelmi miniszteri széke is, akit Bakondi György, Varga Tamás államtitkár vagy Németh Szilárd válthat majd. Seszták Miklós fejlesztési miniszter sem folytatja, utódja a 444.hu értesülései szerint a postaügyi kormánybiztos, Bártfai-Mager Andrea lehet.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!