2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Láncreakció 13:00

Belföld

Márki-Zay számon tartja, hány zsidó van a Fideszben

Újra megtartotta szokásos vasárnapi bejelentkezését a baloldali miniszterelnök-jelölt, aki nem tudott elszakadni botrányos újévi köszöntőjétől – írja a Mandiner.

  • Márki-Zay számon tartja, hány zsidó van a Fideszben

Úgy tűnik, a nemrég sajtófőnökké kinevezett Péterfi Judit sem tudta megakadályozni, hogy Márki-Zay Péter vasárnap este a számítógép képernyője elé üljön, és megtartsa szokásos hétértékelőjét, amelyben ismét sikerült maradandót alkotnia.

A baloldal miniszterelnök-jelöltje először az antiszemita vádakra reagált. Ismert: a Mandinerbe is publikáló szerző, Veszprémy László Bernát egy, a Times of Israel hasábjain megjelent írásában felsorolta, hány antiszemita politikussal fotózkodott és dolgozott már együtt Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt. A lista hosszú: Sneider Tamás volt szkinheaddel, a Jobbik volt elnökével is szerepelt közösen. Kampányát Csibi Barna támogatta. De kiállt a jobbikos Bíró László és a szintúgy jobbikos Rig Lajos mellett is (utóbbi mellett mozgalma, a Mindenki Magyarországa Mozgalom állt ki). 

Mint emlékezetes, Bíró tetűcsúszdásoknak nevezte a zsidókat, Rig pedig a cigányokat hívta a zsidók biológiai fegyverének.

Márki-Zay ezenkívül olyan fotót posztolt a Pegasus-botrányt követően Orbán Viktorról, ahol egy menóra előtt állt. (Anno ezzel szemben Frölich Róbert főrabbi és Gábor György is felszólalt.) Veszprémy cikke annyira szúrta valakik szemét, hogy feljelentették  a Times of Israel szerkesztőségénél, ami után törölték a publicisztikát. A cikk itt még olvasható egyébként.

– Egy nyilvánvalóan fideszes hazudozó megpróbált antiszemitának beállítani egy izraeli újságban, képzeljék el

– mondta minderről a baloldal közös miniszterelnök-jelöltje. A jobbikosokkal való fotózkodásról mint az antiszemita vád egyik bizonyítékáról azt mondta, a Jobbik múltja mindenki előtt ismert, de ők szeretnék a múltat maguk mögött hagyni, és szeretnének a Jobbikkal egy gyűlöletkampányoktól mentes országot építeni. A  menórás képért elnézést kért, mint mondta, április óta mások szerkesztik a Facebook-oldalát, ezért kerülhetett ki így ez a „félreérthető” fotó.

Márki-Zay szóba hozta – megint – Finkelsteint is. Elmondta, hogy ő a fideszesekben a „tolvajlást” szokta kifogásolni, nem azt, hogy milyen a szexuális irányultságuk vagy a származásuk, majd kijelentette: – A Fideszben egyébként van néhány zsidó is, bár elég kevés. 

– Egyet tudok konkrétan, én őt nagyon nagyra becsülöm

– tette hozzá Márki-Zay, aki ezután rátért a koronavírus-járványra.

A Sinopharm beadását népirtáshoz hasonlította Márki-Zay

Elmondta, a számokból az látszik, hogy lefelé mennek a halálozások, ami pozitív fejlemény. Az oltásokról szólva kijelentette: az oltásalapú védekezés jó döntés volt, de a keleti vakcinák beszerzését szerinte csak a korrupció motiválta. 

– Szerencsére a Szputnyikkal nagyobb szerencsénk volt, a Szputnyik egy alapvetően működő vakcina, a Sinopharmnál viszont komoly aggályok merülnek fel

– mondta. 

– Nem véletlen, hogy egyetlen európai uniós ország sem vett kínai vakcinát, nemhogy beadta volna a hatvan év felettieknek egy, a hatvan év felettieken nem is tesztelt vakcinát. Ez egyébként a népirtás kategóriája, és azt gondolom, ez az egyik legfontosabb téma, amiben elszámoltatás kell – tette hozzá.

Márki-Zay Péter tehát annak ellenére tartja népirtásra alkalmas eszköznek a Sinopharm vakcinát, hogy az Egészségügyi Világszervezet még tavaly májusban adta meg az engedélyt a használatára.

Mindemellett Márki-Zay nem tudta elengedni múlt heti, botrányos kijelentését a választási esélyek és az idős Covid-halottak közötti összefüggésekről. Minderről azt mondta: a baloldali sajtó is „ludas”, hogy a kijelentés ekkora vihart kavart, „mert nem azt emelték ki, hogy van remény”. – Jó, lehet kritizálni, hogy a Covid szóba került, de hogy valaki ahelyett, hogy a reményről vagy a tényekről beszélne, ennek az újévi köszöntőnek a kapcsán, ahelyett azt állítja hazug módon, hogy én örültem volna annak, hogy a szerencsétlen időskorúak, akiknek nagy része bízik a kormányban, a kormány hibás járványkezelésének áldozatává váltak, ez hazugság – mondta összefüggéstelenül Márki-Zay, akinek még egy „lázárjánosozást” is sikerült beleszőnie mondandójába.

Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.

Borítókép: Márki-Zay Péter (Fotó: Képernyőfotó)

 

Magyar Nemzet/HírTV

 

Kapcsolódó:

Schiffer András epés megjegyzést tett Márki-Zay zsidókat számláló ambíciójára

Hont András: Kiderült, hogy Márki-Zay Péter nyilvántartja a fideszes zsidókat

Ceglédi Zoltán: Nem lehetne, hogy inkább befejezzük ezt az egészet?

A Magyarhoni Zsidó Imaegylet is elítéli a Veszprémy László Bernátot ért támadást

A médiaszövetség támogatja a baloldal által megtámadott holokausztszakértőt

Hibrid háború a holokausztszakértő elleni általános támadás

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Hatvanmillió forintos segítséget kap a leégett Hotel Silvanus

Hatvanmillió forintos segítséget kap a leégett Hotel Silvanus

Március elején égett le a térség egyik leglátogatottabb szállodájának, a visegrádi Silvanus Hotelnek a legfelső szintje és tetőszerkezete, a jelentős tűzkárt szenvedett, több mint 100 embert foglalkoztató, 4 csillagos szálloda helyreállítása elkezdődött, amelyhez a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) 60 millió forinttal járul hozzá.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!