2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Napi aktuális 23:30

Belföld

Márki-Zay Péter Gyurcsány Ferencet és Soros Györgyöt is megvédte október 23-án

Az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter előválasztási kampánya során még bátran „ellenzékváltást” hirdetett, magát elitkritikus „konzervatív”, „keresztény” jelöltként határozva meg. A hódmezővásárhelyi polgármester kommunikációjában, előválasztási győzelmét követően, azonban látványos baloldali fordulat következett be. A Századvég kiértékelte Márki-Zay Péter CNN-nek, illetve Newsweeknek adott interjúját, illetve az október 23-ai ünnepi beszédét.

  • Márki-Zay Péter Gyurcsány Ferencet és Soros Györgyöt is megvédte október 23-án

Elit- és ellenzékváltás helyett betagozódás a Gyurcsány-szövetségbe

A hazai baloldali-liberális pártok politikájában – a Demokratikus Koalícióval az élen – hosszú évek óta nyomon követhető a nemzetközi, globalista orientációjú, progresszív politikához való igazodás, mintakövetés. Ennek keretében többek között itthon is elősegítenék a nemzetállami keretek lebontását, a bevándorláspárti politika megteremtését, illetve az új identitáspolitika keretei között: az LMBTQ-életformák elvárásainak érvényesülését, a diverzitás, inkluzivitás és pozitív diszkrimináció elveinek népszerűsítését. Ezek a célok sehol a világon nem részei a konzervatív, jobboldali gondolkodásnak. Márki-Zay Péter az ellenzék miniszterelnök-jelöltjeként mégis, látszólag kritika nélkül azonosul azon baloldali pártok politikai napirendjével, amelyek „leváltását” ígérte, illetve amelyektől igyekezett megkülönböztetni magát.

Nem szabad elfelejteni, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette baloldal az elmúlt években sorozatosan bírálta a nemzeti kormány bevándorláspolitikáját, amely a határok védelmére és a kontrollálatlan migráció megfékezésére irányult. Hódmezővásárhely polgármestere – folytatva a balliberális „hagyományt” – a CNN-nek adott interjújában kiemelte, hogy „emberséges bánásmódra” lenne szükség a menekültekkel szemben „akárhonnan is érkezzenek hozzánk”. Érdekesség, hogy Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely 2021. augusztus 1-én, a német Die Zeitnak azt nyilatkozta: „morális kötelességünk” a menedékkérők jogainak biztosítása, de a migráció támogatását nem írják a plakátra, mert azzal nem lehet választást nyerni.

Ugyancsak emlékezetes, hogy amikor Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette, hogy Magyarország Kormánya gyermekvédelmi népszavazást kezdeményez, a Demokratikus Koalíció közölte: tenni fognak arról, hogy a referendum érvénytelen és eredménytelen legyen, Gyurcsány Ferenc pedig „szégyenteljesnek” nevezte a gyermekeket érintő szexuális propaganda megakadályozását célzó jogszabályt. Ehhez hasonlóan Márki-Zay az amerikai Newsweek magazin hasábjain úgy foglalt állást a témában, hogy „hagyományos konzervatívként” és „katolikusként” támogatója az „Orbán által támadott” LMBTQ-közösségeknek.

Fontos hangsúlyozni továbbá, hogy a szóban forgó interjúban a baloldal miniszterelnök-jelöltje kifejtette: „helyrehozza” az ország kapcsolatait Brüsszellel, valamint október 23-ai beszédében is megemlítette, hogy – hatalomra kerülése esetén – „az európai szövetségeseink, a NATO iránti lojalitás fogja meghatározni” a külpolitikáját. A nemzetállamok mozgásterét szűkítő, Brüsszel javára történő hatáskör-átruházásra irányuló kezdeményezések szintén a baloldal „hagyományos” politikai eszköztárába tartoznak, többek között Gyurcsány Ferenc 2019-es meglátása szerint „ha Európa sikeres akar lenni, csak egy út lehetséges: az európai népek még szorosabb együttműködése, az Európai Egyesült Államok ügye”. Látható tehát, hogy Márki-Zay Péter a baloldal által korábban kijelölt politikai irányvonal következetes folytatója, aki előválasztási győzelmét követően – a balliberális elitváltásra vonatkozó ígéreteit zárójelbe téve – határozottan elköteleződött Brüsszel elvárásainak „lojális” teljesítése mellett, beleértve a bevándorlók jogainak érvényre juttatását is.

 

Márki-Zay Péter a 2010 előtti baloldali politika szolgálatában

A hódmezővásárhelyi polgármester „fordulatát” jelzi, hogy az október 23-án elmondott beszédében Gyurcsány Ferenccel kötött szövetségét is igyekezett legitimálni. Márki-Zay ennek kapcsán a kommunista, de idővel „jó oldalra állt” Nagy Imre 1956-os szerepvállalását elevenítette fel, utalva arra, hogy úgy lehet győzelmet aratni, ha „nem azt nézzük, hogy kik állnak mellettünk, hanem hogy kik állnak velünk szemben”. Mindezek fényében kevésbé meglepő, hogy Márki-Zay Péter ezt követően kijelentette, hogy a jobboldal 12 év alatt nem tudott „semmit rábizonyítani Gyurcsány Ferencre”, valamint az amerikai tőzsdespekuláns védelmében megjegyezte, hogy az EU-nak évente egymillió migráns befogadását javasló „Soros Györgyről még egyetlenegy migráns betelepítését sem tudták bebizonyítani”.

Márki-Zay Péter karrierpolitikusként felismerte, hogy a baloldali pártok támogatását akkor őrizheti meg, ha maradéktalanul magáévá teszi ezen politikai erők retorikáját és üzeneteit. Ez a lépése ugyanakkor azt is jelenti, hogy Márki-Zay Péter az ellenzék valódi megreformálása helyett pusztán a baloldali politika folytatására tud garanciát nyújtani.

Századvég

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Az idei európai parlamenti (EP) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a Fidesz kampánynyitó rendezvényén.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!