2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Máris válságban az összellenzéki összefogás

Az ellenzéki pártok ugyanis a munkatörvénykönyv módosításáról sem tudnak egy asztalhoz ülni. Sőt az utóbbi napok egyeztetéseiből világosan látszik, hogy már a szakszervezetek sem kérnek az ellenzék segítségéből, ugyanis az érdekképviseletek szerint a baloldali pártok megpróbálják szembe fordítani a társadalmat a jelenlegi kormányzattal.

  • Máris válságban az összellenzéki összefogás

A nagy összefogás rányomta a bélyegét az ellenzék és a szakszervezetek közti egyeztetésekre. Kudarcba fulladt ugyanis az LMP által kezdeményezett találkozó ahova egyetlen szakszervezet sem ment el – sőt az ellenzék részéről is csak a Jobbik képviseltette magát.

A dolgozók többségét képviselő Liga Szakszervezetek és a Munkástanácsok Országos Szövetsége sem vesz részt az ellenzéki egyeztetéseken és a tüntetéseken sem. Ők más, pártpolitika mentes utat látnak a munkavállalók érdekvédelmére. A munkástanácsok elnöke híradónknak azt mondta, hogy a munkatörvénykönyv módosítása végre tisztázza az eddigi kaotikus túlóra helyzetet. Palkovics Imre szerint az ellenzék ezt viszont hangulatkeltésre használja fel.

Megpróbálják a maguk hasznára fordítani. Szembe fordítani a társadalmat a jelenlegi kormányzattal és hát ebből megpróbálnak politikai tőkét kovácsolni maguknak és megpróbálják tulajdonképpen a szakszervezetek nem belerángatni, hanem belelökdösni egy olyan társadalmi konfliktusba, aminek nincsenek meg a társadalmi alapjai. A társadalom nem akar ilyen szinten cirkuszt csinálni ebből a kérdésből, mert mint hangsúlyoztam nagyon sokaknak érdeke, hogy el tudják számolni az egyébként ledolgozott túlórákat– mondta el Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke.

Miután ez egy lehetőség ezért valaki él vele és valaki nem. Tehát működik– ezt már a miniszterelnök mondta a Kormányinfón. Orbán Viktor világossá tette, hogy a vitákat a törvény elfogadása előtt lefolytatták ezért egyelőre semmilyen törvénymódosítás sincs napirenden.

Egy ténybeli tévedést akárhányan ismételnek meg nem lesz igazság. Ez a törvény egy jó törvény, senkire semmilyen kényszert nem ró. Azt a lehetőséget adja, meg amit eddig stiklikbe túlóráztak, most tisztességesen el tudják számolni. Aki akar él vele, aki akar nem él vele– tette hozzá. 

Egyébként az idén még egyik érdekképviselet sem találkozott olyan szerződéssel, amelyben a munkáltató a túlmunkakeret négyszáz órára emelését rendelné el, és a hároméves munkaidőkeret bevezetésére sem tettek erőfeszítést. Sőt a Spar és a Tesco is kijelentette, hogy nem kívánja alkalmazni áruházaiban a 400 órás túlórakeretet lehetőségét.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!