2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Máris eljárás indulhat Mohácson

Rendőrségi feljelentést tett Mohács aljegyzője, miután a választás éjszakáján egyelőre ismeretlen négy személy bement a hivatalba, és kipakolta a választáson megbukott Csorbai Ferenc balliberális polgármester irodáját – közölte a Magyar Nemzet érdeklődésére a település frissen megválasztott Fidesz–KDNP-s polgármestere.

  • Máris eljárás indulhat Mohácson

Pávkovics Gábor elmondta, hogy a szobából mindent elvittek, többek között Csorbai Ferenc személyes dolgait, ami természetesen az övé, de eltűnt egy csomó irat is.

Ezek az anyagok aláírás nélkül, körülbelül másfél hónapja feküdtek az asztalon, nagyon fontos szerződésekről, megbízásokról és közbeszerzési eljárást lezáró dokumentumokról, illetve egyéb iratokról van szó, amiket már nem vihettek volna el. A dokumentumokat természetesen keressük – emelte ki Pávkovics Gábor.

Hozzátette: az esetről készült kamerafelvételt átadták a rendőrségnek, ezen az látszik, hogy négy személy bemegy a polgármesteri hivatalba, majd később dobozokkal távozik onnan.

A Duna-parti városban vasárnap tartottak időközi önkormányzati választást, ahol az eddig regnáló polgármester, aki 2019-ben MSZP-s, most balliberális támogatással, de civil színekben indult, veszített: Puch László volt MSZP-pénztárnok veje csak a voksok alig több mint negyven százalékát kapta. A polgármesteri széket Pávkovics Gábor szerezte meg, a kormánypárti politikust a választók csaknem 57 százaléka támogatta. A testületben a Fidesz–KDNP-nek kétharmados többsége lesz.

Magyar Nemzet

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!