2024. 04. 17. Szerda Rudolf napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Hazahúzó 01:00

Belföld

Márciusban a Gyurcsány házaspár kapja a kamuvideós Korózs-díjat

Gyurcsány Ferencnek, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökének és feleségének, Dobrev Klárának, a DK európai parlamenti képviselőjének ítélte márciusban a "kamuvideós Korózs-díjat" Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt frakciószóvivője.

  • Márciusban a Gyurcsány házaspár kapja a kamuvideós Korózs-díjat

Nacsa Lőrinc csütörtökön az MTI-hez eljuttatott videonyilatkozatában elmondta, ez a díj azoknak jár, akik a legnagyobb álhírterjesztők a járvány elleni védekezéssel kapcsolatban, és akik támadják a védekezésben részt vevő szakembereket és hatóságokat.

Díjazott volt korábban Szabó Tímea (Párbeszéd), Hadházy Ákos (független) képviselő és a kínai vakcinát betiltani akaró DK is

- tette hozzá.

Azt mondta: Dobrev Klára maszk nélkül turnézta végig az országot, akár meg is fertőzhetett másokat, és betegen is csak a kormányt és a szakembereket támadta. Gyurcsány Ferenc, "a baloldal oltásellenes kampányának atyja" Brüsszelből is az oltási terv összeomlásáról értekezett,

"káoszról beszélt, majd miután megkapta az oltást, el kellett ismernie, hogy minden flottul ment"

- hangzott el a videóban.

Az oltás életeket ment - hangsúlyozta Nacsa Lőrinc, aki ezért arra kéri a baloldalt, hogy "fejezze be az embereket elbizonytalanító politikáját."

"Gratulálunk, és szégyelljék magukat!" - mondta Nacsa Lőrinc.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Így riogat Pikó András + videó

Így riogat Pikó András + videó

A VIII. kerületi baloldali polgármester valótlanságokat állít az Nemzeti Közszolgálati Egyetem fejlesztésével kapcsolatban - mondta a Fidesz frakcióvezetője. Kocsis Máté kiemelte: Pikó András a 2019-es kampányát is hazugságokra alapozta, ezt ismételné meg idén is.
Emlékük legyen áldott + videó

Emlékük legyen áldott + videó

A Parlamentben is megemlékeztek a holokauszt magyarországi áldozatairól. 1944-ben ezen a napon, április 16.-án kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása. A Mazsihisz elnöke emlékeztetett, a zsidókat ma Izraelben érő véres támadások után ismét magasra csapott az antiszemitizmus lángja a világban.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!