Magyar Péternek az elmúlt 24 órában három alkalma is lett volna arra, hogy nyilatkozzon arról, milyen alkuk zajlanak Budapestről közte és Karácsony között – mondta el a közösségi média oldalára feltöltött videójában Szentkirályi Alexandra. A politikus kiemelte:
Abból az ámokfutásból, amit tegnap este és ma reggel láthattunk, hallhattunk, egyáltalán nem derült ki, hogy a Tisza Pártnak milyen elképzelése van Budapesten, inkább csak az, hogy Magyar Péternek fogalma sincs róla, hogy hogyan működik a város.
Magyar Péter ugyanis elsőként azt tévesztette el, hogy mekkora a főváros költségvetése, Ezután pedig arról nyilatkozott, hogy a pártja szeretné megerősíteni a BKK-rendészetet. A hiba mindösszesen annyi, hogy a BKK-rendészet jelenleg nem létezik.
A teljes cikket a Magyar Nemzet oldalán olvashatják, IDE KATTINTVA!