2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 07:30

Belföld

Magyar Nemzet: Gyurcsány a baloldali összefogásnak is árt

A Gyurcsány Ferenccel való összefogás rontja a baloldali összefogás választási esélyeit - ez derül ki a Nézőpont Intézet elemzéséből, amelyet a Magyar Nemzetnek készítettek. A lap azt írja, a DK elnöke a fiatalok és a teljes népesség körében is megosztó személy, így nem csak hogy kevésbé hajlandóak a baloldalra szavazni, hanem sokan a Fideszt választják. A Nézőpont kutatási igazgatója szerint ez akár negyedmillió bizonytalan szavazót is jelenthet, akik a kormánypárthoz pártolnak.

  • Magyar Nemzet: Gyurcsány a baloldali összefogásnak is árt

Miközben az ellenzékhez köthető közvélemény-kutató cégek az elmúlt időszakban folyamatosan azt kommunikálták, hogy a baloldali kényszerkoalíció növelni fogja a baloldal szavazótáborát, a Medián által nemrég publikált eredmény ennek ellentmond – mutat rá Nagy Dániel.

A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatási igazgatója, aki a Magyar Nemzetnek készített elemzésében arról ír, a Gyurcsány Ferenccel való összefogás a Nézőpont Intézet adatai alapján nemcsak a fiatalok, hanem a teljes népesség esetében is két irányban fejti ki hatását:

egyrészt amortizálja a baloldali közös lista népszerűségét, másrészt növeli a Fideszre való szavazási hajlandóságot.

A Medián adatainak szelektív nyilvánosságra hozatala miatt két verzió lehetséges: a harminc éven aluliak körében vagy csökkenést hoz a baloldalnak a Gyurcsánnyal való összefogás, vagy ha körükben nem is csökken a támogatottság,

Gyurcsány Ferenc hatására a bizonytalan fiatalok tömegesen a Fideszt választják a két lista közül

– hívja fel rá a figyelmet Nagy Dániel. Mint írja, ez mind a két esetben 10-15 százalékpontos csökkenéssel, illetve a bizonytalanok Fideszhez vándorlásával számolva 160-240 ezer fiatal szavazót jelenthet.

A Medián adatait a 25 éven aluliak SZJA-kedvezménye kapcsán publikálta, elmondásuk szerint a kormánypártok szavazatszerző céllal lépték meg ezt az adócsökkentést. Hasonló állásponton van a szintén baloldali Pogátsa Zoltán közgazdász is, aki szerint a kormány rosszul teszi, hogy válságban az adócsökkentés módszeréhez folyamodik. A közvélemény-kutatási igazgató elemzésében rámutat arra, hogy a Nézőpont Intézet adatai alapján a 18–24 évesek közel fele, vagyis 46 százalék gazdaságilag aktív, körükben pedig éppen hogy nagyobb a kormánypártok támogatottsága, mint a nem aktív 18–24 évesek körében. Nem beszélhetünk tehát arról, hogy a kormány ezen lépése szavazatvásárlási célból történt volna, mivel a kedvezményezett csoport már így is inkább szimpatizál a kormánypártokkal, mint a gazdaságilag nem aktív fiatalok.

Nagy Dániel szerint 

már csak azért sem állja meg a helyét az állítás, mert jól látszik, hogy a kormányzat minden társadalmi csoportnak célzottan nyújt támogatásokat, ilyen például a 13. havi nyugdíj visszaépítése, a családtámogatási rendszer kiépítése és a fiatalok különböző eszközökkel való támogatása.

A közvélemény-kutatási igazgató hozzáteszi: a Nézőpont Intézet decemberi adatai alapján egyébként a teljes népességen belül 42 és 40 százalékos arányban vezetnek a kormánypártok, a biztos szavazók körében pedig 51 és 43 százalék jelenleg az állás. A Gyurcsány Ferenccel való összefogás tehát az adatok alapján nemcsak a fiatalok, hanem a teljes népesség esetében is két irányban fejti ki hatását, egyrészt amortizálja a baloldali közös lista népszerűségét, másrészt növeli a Fideszre való szavazási hajlandóságot – zárja elemzését Nagy Dániel.

Magyar Nemzet

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!