2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Belföld

Magyar Hírlap: Támadják az újpesti önkormányzat dolgozóit

Az újpesti Polgármesteri Hivatal több, a választás óta felmondott munkatársa is kifejezte elkeseredettségét az elmúlt napokban a közösségi médiában az őket ért támadások miatt - számolt be a Magyar Hírlap.

  • Magyar Hírlap: Támadják az újpesti önkormányzat dolgozóit

A távozókat – akiknek bejegyzéseit Wintermantel Zsolt volt fideszes polgármester is megosztotta – többen is becsmérelték lépésük miatt, az egyik volt munkatárs szerint többek között a patkány jelzőt is megkapták. Közöttük van az alpolgármesteri titkárság két volt dolgozója is. Egyikük a döntése hátteréről kifejtette, hogy semmilyen szinten nem tudott azonosulni az ellenzék kampánytevékenységével.

„Mint anno Újpestért dolgozó, nem tudom magamtól eltávolítani, hiszen egy önkormányzatnál csapatban dolgozunk, és amikor nettó hazugságokat és megtévesztéseket olvasok – megtévesztési, lázítási szándékkal –, azt igenis felháborítónak, a munkám földbe tiprásának, semmibevételének tartom”

– írta.

Másikuk is azt írja, hogy nem tud azonosulni és együtt dolgozni olyan vezetőkkel, „akik a gyűlöletet és agressziót vetik be – vagy legalábbis a nevüket adják hozzá – mint eszközt a hatalom megszerzéséért. Nem kívánok részt venni egy olyan városvezetési folyamatban, amelynek az adja a fundamentumát, hogy a leköszönő polgármester és csapata tönkretették a kerületet.”

Az őket ért támadásokra reagálva hangsúlyozza: 2019-ben megbillogozni olyan köztisztviselőket, akik egy város szolgálatában álltak, felháborító, megbotránkoztató és elkeserítő is egyben. A volt polgármester egy távozó főosztályvezető levelét is közzétette, ő úgy indokolt:

„Lassan tizenöt éve, a határon túli magyarok esetleges magyar állampolgárságával kapcsolatos népszavazáskor hoztam egy döntést: nem szolgálok olyan szervezeteket, amelyeknek annak idején – számos sorstársammal együtt – nem kellettem.”

Magyar Hírlap

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!