2019. október 15.,
kedd, Teréz napja

Lendvai Ildikó: Drámai pillanathoz érkezett a Magyar Szocialista Párt

Magyar Nemzet

2019. május 31., péntek 11:12

Lendvai Ildikó és Kunhalmi Ágnes is a DK-val való összeolvadás pártján áll — tudta meg a Magyar Nemzet. Forrásaik ugyanakkor világossá tették, hogy jelenleg a szocialista pártban nem élvez többséget ez az irányvonal. Lendvai csütörtökön a Hvg.hu-n tett közzé egy cikket, amelyben lényegében megerősítette a lap értesüléseit.

Szocialista párti források szerint az MSZP és a DK összeolvadása egy „nagy demokratikus párt” keretei között történhet meg. A Magyar Nemzet úgy értesült, hogy Lendvai Ildikó egykori MSZP-elnök „találmányát” felkarolta Kunhalmi Ágnes választmányi elnök és Barabás János is, aki az előző választmány alelnöke volt.

Forrásaik szerint ebbe a közös pártba tagozódhatna be az MSZP mellett a DK is, amit állítólag a párt elnöke, Gyurcsány Ferenc is elképzelhetőnek és támogathatónak tart. Informátoraik azonban hozzátették: biztosra vehető, hogy a holnapi választmányi ülésen megbukik ez a terv, mivel mind a jelenlegi pártvezetés, mind a körvonalazódó új pártvezetés elutasítja azt. A lap minderről ismét megkérdezte Gréczy Zsoltot, a DK politikusát, aki nem kívánta kommentálni értesüléseinket.

Mint ismert, az MSZP holnapi választmányi ülésén napirendre kerül a kérdés, hogy a párt egyesüljön-e a DK-val, amit értesüléseink szerint több korábbi pártelnök is szorgalmaz.

„Mi legyen veled, MSZP?” címmel virágnyelven ugyan, de lényegében ezen információkat alátámasztó írást tett közzé Lendvai Ildikó a Hvg.hu-n. Ebben a párt volt elnöke a minden eddigit alulmúló EP-szereplés kapcsán úgy fogalmazott: „Drámai pillanathoz érkeztünk, a működési mód – ahogy egész jövőnk – élet-halál kérdésévé vált.

Az ellenzéki közvélemény éppen most ítéli meg, szüksége van-e ránk.” Lendvai elemzésében megállapítja, hogy „a NER-rel szemben álló erők együttesen egy tizedszázalékkal sem növekedtek”, ugyanakkor a „sokadjára csalódott választók új szereposztást, az adott kínálatból végre új főszereplőket akartak látni. Ezt találták meg az új embert színpadra állító DK-ban és az egészében új Momentumban.”

A volt elnök elismeri, hogy az MSZP „érinthetetlennek vélt” szavazói törzsgárdája, „a mag is olvadékony”, a párt így „olyan kritikus határhoz érkezett, hogy rossz forgatókönyvek esetén már nem tudná felszívni, visszaszerezni azokat, akik másokhoz pártoltak, de később onnan is mozdulnának”. Lendvai szerint tudják, hogy „hogy élet-halál harcot vívunk minden grammnyi bizalomért”, a választmányi ülés minden döntése pedig „jelképes erővel kifelé szól”.

De így vagy úgy, a mostani személyi és tartalmi döntéseik hatása túllép irodáik falain. Az a perdöntő, hogy ingerlik vagy békítik-e a választókat, hatásukra sűrűsödik vagy ritkul a levegő és a bizalom körülöttük. Már nem veszthetnek többet egyikből sem, írta az MSZP volt elnöke.

Magyar Nemzet