2020. május 27.,
szerda, Hella napja

Legalább 20 emberrel végzett a Budapesten elkapott terrorista

Hír TV

2019. március 23., szombat 15:37, frissítve: szombat 15:52

Az Iszlám Állam egyik tagját vette őrizetbe a Fővárosi Nyomozó Ügyészség Budapesten. A 27 éves férfi tavaly a Liszt Ferenc reptéren bukott le - hamis papírokkal. A nyomozás adatai szerint a szír férfi 2016 óta az Iszlám Állam terrorszervezet tagja volt, és legalább 20 ember kivégzésében vett részt.

Terrorelhárító Központ munkatársai őrizetbe vették és gyanúsítottként hallgatták ki azt a 27 éves szír állampolgárt, aki még december 30-án hamis útlevéllel érkezett a Liszt Ferenc Repülőtérre. A férfit a bíróság embercsempészésért és más bűncselekmények miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte és 3 évre kiutasította. A fővárosi főügyészség közleménye szerint a vizsgálatba bevonták a magyaron kívül a belga hatóságokat is, amely során kiderült, hogy a szír férfi 2016 óta az Iszlám Állam terrorszervezet tagja. A biztonságpolitikai szakértő szerint a hatóságok szakértelmén múlt, hogy elfogták a férfit.

A magyar hatóságok jó munkát végeztek. Azt tették, ami a dolguk. Megnézték azt az útlevelet. Nem azért, mert terrorista, úgy gondolom, úgy tudjuk, hogy nem kaptak előzetes információt, mert akkor idézőjelbe könnyű és nem is terroristát fogtak el idézőjelben, hanem egy hamis útlevéllel belépni szándékozó szíriai párt. Ugye természetesen önmagában már ez is bűncselekmény – mondta el Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő. 

A nyomozás során az is kiderült, hogy a férfi a szíriai Homs városában részt vett egy család húsz tagjának kivégzésében. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy tetteiért melyik országban vonják felelősségre.

Nem hiszem, hogy itt vonnák felelősségre, ugye nem itt követte el a bűncselekményeket. Hogy Szíriának, a szíriai kormánynak kiadjuk-e, abban kételkedek, tehát nem tudjuk, ez egy nagyon nehéz, bonyolult jogi eset, sok-sok jogász fog ezzel még foglalkozni– tette hozzá.

Gyarmati István hozzátette, az elfogott szír férfit nem adható ki olyan országnak, ahol halálbüntetés is kiszabható. A szakértők szerint több ezer olyan terrorista hagyhatta el Szíriát, akik részt vettek vérengzésben. Ők rendszerint a biztonságosnak mondható Európába szöknek, itt ugyanis még felelősségre vonás esetén is elkerülik a halálbüntetést. A szír férfit a fővárosi ügyészség minősített emberölés bűntettével elkövetett terrorcselekmény miatt gyanúsítottként hallgatta ki.