Bár ismeretlen tettesek ellen tette a feljelentést, a Fidesz székháza előtt tartott sajtótájékoztatóján Orbán Viktort is megvádolta azzal, hogy a szöveget manipulatív céllal felhasználta. Szerinte a Gyurcsány-beszéd hanganyaga a Bolíviában megölt Rózsa-Flores Eduardótól egy fideszes képviselőn keresztül jutott el Kósa Lajoshoz. Debrecen polgármestere pedig még 2006 nyarán megmutatta Orbán Viktornak.
Szabó Bálint azt mondta: bár a szocialisták szivárogtatták ki a beszédet, a Fidesz már nyáron elkezdte szervezni az őszi demonstrációkat. Hozzátette: olyan dokumentumok bizonyítják ezt, amelyeket ő sem látott, mert titkosak.
„Azt állítom, hogy az őszödi beszéd egy részének vagy egészének birtokában 2006 nyarán a Fidesz és annak vezetői tudatosan arra készültek, hogy az őszi választási kampány finisében az alkotmányos rend megváltoztatására is alkalmas tüntetéssorozatot szerveznek, amelynek a végén az akkori kormány lemondásra kényszerül” – fogalmazott Szabó.