2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Kunhalmi óva int: szerinte Tarlós lesz az utolsó főpolgármester

Hír TV

2018. március 9., péntek 22:12, frissítve: szombat 09:31

A XVIII. kerületben a szocialista párt budapesti elnöke a legesélyesebb ellenzéki jelölt a fideszes Kucsák László legyőzésére. 2014-ben mindössze 56 szavazattal maradt alul.

Gerendás Péter koncertjével kezdődött Kunhalmi Ágnes kampányestje. Az énekes fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy legutóbbi fellépése épp Hódmezővásárhelyen volt.

Kunhalmi Ágnes mellett több korábbi politikus is felszólalt, ők leginkább a fideszes politikusokat figurázták ki. Kuncze Gábor például azt karikírozta ki, hogyan deríthette ki Bécsben Lázár János, hogy az ottaniak nem tudnak németül. „Ez úgy lehetett, hogy Lázár odament, hogy »Sprechen Sie Deutsch? Ja, basszus én se, akkor ez hülyeség, ezt hagyjuk.« Aki ott nem beszélt németül, az Lázár volt, mert a zöld turbánost megtalálta másnap egy tévé, és németül készítettek vele interjút” – fogalmazott.

Lendvai Ildikó arra hívta fel a figyelmet, hogy a Fidesz a legabszurdabb hazugságokat veti be kampányban. „Megtudtuk, hogy a mecsetek tövében bogarakat fogunk enni. Azt is megtudtuk, hogy ha nem lesz elég bogár, és a Fidesz-kormány nem véd meg minket a génkezelt élelmiszerektől, akkor a földművelésügyi miniszter megeheti akár Einstein génkezelt agyának kópiáját is. És nem én hülyültem meg, ezt ő mondta szép egybegyűlt közönség előtt” – jegyezte meg.

A DK-t vezető Gyurcsány Ferenc felesége, Dobrev Klára szerint hiába játszik a kormány az „idegengyűlöletre”, az embereknek nem a külföldiektől rándul görcsbe a gyomruk, hanem attól, ami egy átlag magyar kórházban vár rájuk. „Amikor maguk bemennek a Jahn Ferenc kórházba, akkor görcsbe rándul a gyomruk, mert a migránsáradatra gondolnak? Vagy görcsbe rándul, mert arra gondolnak, hogy szemész fogja operálni a vakbelüket, és az már nagy öröm, mert legalább orvosi diplomája van? Vagy hogy működik-e az ultrahangkészülék, vagy lesz-e megfizethető gyógyszer” – hangsúlyozta.

Kunhalmi Ágnes kijelentette: ha a kormánypárt nyer, az első dolga lesz, hogy eltörli az önkormányzatokat. „Ha a Fidesz megnyeri újra a választást, nem lesznek kerületek, nem lesznek önkormányzatok úgy, abban a formában, ahogy most ismerjük, és bizony igen, Tarlós István lesz az utolsó főpolgármester, akire voksolhatott a nép” – fogalmazott az MSZP–Párbeszéd képviselőjelöltje.

Elmondta, ő úgy tudja, ezek a jogszabályok már kész vannak, és egy esetleges kétharmados Fidesz-győzelem esetén azonnal meg is szavaznák.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!