2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Kultúrházat avattak Pusztaszentlászlón

Kultúrházat avattak Pusztaszentlászlón. A Zala megyei kistelepülés épülete az országban az első olyan létesítmény, amelyhez a Magyar Falu Program biztosított forrást. A beruházás értéke közel nyolc millió forint volt.

  • Kultúrházat avattak Pusztaszentlászlón

Szüreti kirakodóvásár volt az első rendezvény, amelynek immáron az új kultúrház környéke adott otthont Pusztaszentlászlón. A tornateremből átalakított épületben rendezik majd a nagyobb ünnepségeket, de a helyi civilek is itt tarthatják összejöveteleiket.

„A jövő héten illetve az azt követő héten idősek napját szerveznek ebben a kultúrházban, tehát programmal szeretnénk megtölteni ezt a kultúrházat, a hely identitást szeretnénk erősíteni, azt szeretnénk, hogyha ebben a faluban a falu közössége erősödne, és ezek a programok a segítségünkre lennének ebben.”

- mondta Kaj István, Pusztaszentlászló polgármestere.

A Magyar Falu Programot azzal a céllal indította a kormány, hogy segítse az ötezer főnél kisebb lélekszámú települések fejlődését. Erre mintegy 150 milliárd forint áll rendelkezésre.

„Olyan pályázati lehetőségek vannak, olyan fejlesztési lehetőségek vannak ennek keretén belül, ami az itt élő emberek mindennapjait könnyíti meg. Óvodafejlesztés, utaknak a fejlesztése, közösségi terek fejlesztése, orvosi rendelő, szolgálati lakás, mind az itteni erőt tudja biztosítani ha ezek a lehetőségek megvannak és tudnak élni vele a települések.”

- jegyezte meg Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára.

A zalai községben hamarosan megújul az óvoda környéki járda is, valamint modern kamerarendszer növeli majd az itt élők biztonságérzetét.

Hír TV

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!