2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Köves Slomó: Reneszánszát éli a zsidóság

2016. augusztus 28., vasárnap 21:10, frissítve: vasárnap 21:54

Második alkalommal rendezték meg a belvárosban a Sóletfesztivált. Idén nyolcezer adaggal főztek a hagyományos zsidó ételből. De nem csak a Belvárosban szólt a gasztronómiáról a hétvége, Kőbányán huszadjára rendeztek Vegetáriánusfesztivált.

Nyolcezer adag sóletet főztek idén a belvárosi Sóletfesztiválra. A standoknál a különböző módon elkészített, hagyományos zsidó ételeket lehetett megkóstolni.

„Az amerikainál például tesznek bele whiskyt, kávét, ilyesmivel ízesítik, van, ahol humusszal keverik, van, ahol csirkecombbal készítik, van, ahol marhából vagy füstölt hússal” – magyarázta Rovó Bence, a Carmel-Glatt Kóser Étterem üzletvezetője.

A fesztiválon a tradicionális édességek is helyet kaptak.

„A flódni a legsikeresebb, illetve a macesztorta, ami szintén egy zsidó sütemény, ami ünnephez kapcsolódik, nem most van az ünnepe, de megmutatjuk, hogy milyenek a zsidó sütemények” – mondta Zádor Éva.

A rendezvény ötletgazdája szerint az, hogy egy ilyen fesztivált meg lehet rendezni Magyarországon, azt mutatja, hogy a zsidóság a reneszánszát éli.

„Az nagyon fontos és különleges, különösen ma Európában, hogy egy európai fővárosban egy ilyen rendezvényt meg lehet tartani, és nem kell biztonsági problémáktól tartani, és a zsidóságnak azt a reneszánszát, ami Magyarországon az elmúlt években nagyon erősen megvan, mutatja, hogy egy ilyen kóser zsidó gasztrofesztiválra több mint 10 ezer embert várunk” – mondta Köves Slomó vezető rabbi.

Különleges étkekről szólt a hétvége Kőbányán is, ahol huszadik éve rendezik meg az Országos Vegetáriánus Fesztivált.

„Teljesen vegán termékek, nem tartalmaznak se tejterméket, se tojást, semmilyen állati eredetű alapanyagot, mi csak tisztán növényi alapanyagokat használunk” – mondta Varró Ildikó.

Évről évre egyre többen érdeklődnek a húsmentes és az állati eredetű termékeket nélkülöző ételek iránt, így többen látogatnak ki a fesztiválra, mint a korábbi években.

„A tudatosság egyre nagyobb ebben a témában, egyre több ember fogalakozik ezzel, egyre több ember választja a vegán életmódot, egyre több vegán étterem nyílik, csak Budapesten, és egyre több a vegetáriánus ételekkel kapcsolatos termék kapható a nagy üzletláncok polcain is” – mondta Jankovich Tibor, az Országos Vegetáriánus Fesztivál fő szervezője.

Az ételkóstolás mellett természetgyógyászati előadásokon, főzőbemutatókon, de még jógaórán is részt vehettek a látogatók.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!