2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Belföld

Kövér László: Az ellenzék pártjai csatateret kívánnak csinálni az önkormányzatokból is

Az ellenzék pártjai úgy próbálják beállítani az önkormányzati választásokat, mintha az az országos politika hatalmi pozícióikért folyó, egyfajta polgárháború egy állomása lenne - erről Kövér László, az Országgyűlés elnöke beszélt kedden a Fidesz-KDNP országjárásának vésztői állomásán. Csatateret kívánnak csinálni az önkormányzatokból is, ami nem hogy hibás felfogás a demokrácia szempontjából, hanem kifejezetten felelőtlen az adott településen élők szempontjából - mondta a házelnök a fórumot megelőző sajtótájékoztatón.

  • Kövér László: Az ellenzék pártjai csatateret kívánnak csinálni az önkormányzatokból is

Mi azt szeretnénk a magunk, azaz a központi kormányzat részéről bemutatni, beleértve az Országgyűlést is, hogy eddig is partnerei voltunk az önkormányzatoknak és ezután is partnerei kívánunk lenni - jelentette ki.

Kövér László hozzátette: természetesen csak azoknak tudunk a partnerei lenni, akik bennünk nem ellenséget, hanem legalábbis jó szándékú segítőt, sőt esetleg barátot látnak. Könnyebb annak eljutni hozzánk, akinek megvan a telefonszámunk, mint akinek először magában kell legyűrnie a bizalmatlanságot - tette hozzá.

Az Országgyűlés elnöke a helyi választásokról szólva azt emelte ki, hogy nem egy országos politikusnak kell helyben megmondania, hogy mik a problémák és hogyan kell azok között rendet teremteni.

Ezt a helyi embereknek kell eldönteniük, mi pedig tudunk adni egy olyan országos képet, amelybe beilleszthető az adott település fejlesztése, esetleges problémái - mondta, hozzátéve: hiszen mégsem 3200 független önkormányzat, pontosabban "kis köztársaságnak" a vezetőit választjuk meg, hanem egy ország önkormányzatainak a vezetőit, akiknek majd együtt kell működniük a következő időszakban is a kormánnyal.

MTI, Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

A nap kérdése

A nap kérdése

Indul majd jogállamisági vita Belgiummal szemben a NatCon konferencia akadályozása miatt?

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!