2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Fidesz-KDNP kampánynyitója

Következik:

Paláver 16:30

Belföld

Kovács Zoltán: Brüsszel megváltoztatná a szigorú magyar bevándorlási intézkedéseket

A bevándorláspárti brüsszeli bürokrácia és a Soros György által finanszírozott szervezetek mindent elkövetnek azért, hogy megváltoztassák a szigorú magyar bevándorlási intézkedéseket - hangoztatta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár csütörtökön a kormány Facebook-oldalán.

  • Kovács Zoltán: Brüsszel megváltoztatná a szigorú magyar bevándorlási intézkedéseket

Kovács Zoltán emlékeztetett, szerdán Vera Jourová, az Európai Bizottság egyik alelnöke azt mondta, hogy a mostani nemzeti konzultáció utolsó kérdése, ami a migrációval foglalkozik, nem igaz.

Ezzel szemben

az igazság az, hogy 2018 óta a magyar alaptörvény része az úgynevezett első biztonságos ország alapelve, ami azt jelenti, hogy olyan személyek, akik biztonságos országból érkeznek Magyarország határaihoz, nem jogosultak menedékjogi kérelmet benyújtani

- mondta Kovács Zoltán.

Jelezte, a bizottság jelenleg is három kötelezettségszegési eljárást folytat az ország ellen, aminek a célja teljesen egyértelmű:

fel akarja lazítani, meg akarja változtatni a szigorú magyarországi bevándorlási politikát és intézkedéseket.

Ez pedig azzal járna, hogy meg kellene változtatni az alaptörvénynek az előbb említett részét - fűzte hozzá, hangsúlyozva: "nekünk az a dolgunk, hogy felhívjuk erre a magyarok figyelmét és véleményt, egyúttal iránymutatást kérjünk tőlük".

Deutsch: A kötelező kvóták kérdése továbbra is napirenden van Brüsszelben

A kötelező át- és betelepítési kvóta kérdése továbbra is napirenden van Brüsszelben - mondta a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP) delegációvezetője csütörtökön az MTI-hez eljuttatott felvételen.

Deutsch Tamás hozzátette:

ez egyet jelent azzal, hogy Brüsszel a magyar alkotmányos keretek megváltoztatásán munkálkodik.

Kifejtette: alig indult útjára az újabb nemzeti konzultáció, Brüsszel máris megindította a támadást Magyarország ellen, most is a migrációval kapcsolatos kérdést kifogásolják. A képviselő megjegyezte, Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke próbálta letagadni, hogy ők meg akarnák támadni a magyar alkotmány bevándorlással kapcsolatos tiltó szabályait. "Csakhogy a valóság egészen mást mutat" - fogalmazott Deutsch Tamás, leszögezve: nem a nemzeti konzultáció kérdése, hanem a brüsszeli bizottság alelnökének állítása álhír.

Kiemelte: a magyarok már több választáson és egy népszavazáson is egyértelműen kifejezték, hogy elutasítják a migránsok betelepítését Magyarországra. Ezért ezt a kormány az alaptörvényben is rögzítette.

Deutsch Tamás ugyanakkor elmondta, hogy a kötelező át- és betelepítési kvóta intézményéről akarnak Brüsszelben uniós jogszabályt elfogadni, és ezzel arra akarják kényszeríteni Magyarországot, hogy változtassa meg a jövőbeli uniós jogszabállyal ellentétes magyar rendelkezéseket, beleértve az alaptörvényt is.

Hozzátette:

ehhez a törekvéshez asszisztál a Momentum liberális pártcsaládja, amely "gyakorlatilag a Soros-tervet" tette programja részévé. A Renew Europe terve bevándorlókontinenssé változtatná Európát - jegyezte meg a fideszes politikus.

Azt mondta: a liberálisok nyilvánosan is elérhető tervéből kiderül, kötelező betelepítési kvótát akarnak, nagyobb befolyást adnának a Soros-szervezeteknek, állampolgárságot és választójogot akarnak adni a bevándorlóknak, fel akarják gyorsítani a migránsok betelepítését.

"Tehát rövid idő alatt teljesen átalakítanák az európai életformát is"

- hangsúlyozta.

Deutsch Tamás kijelentette: a Fidesz és a KDNP képviselői Magyarországon és az Európai Parlamentben egyaránt megvédik a magyar emberek elsöprő többségének álláspontját. "Nem fogjuk engedni, hogy a magyar emberek feje fölött hozzanak döntést arról, kikkel éljünk együtt." Ezért is tartják a nemzeti konzultáció egyik legfontosabb kérdésének: a magyar emberek egyetértenek-e azzal, hogy a magyar kormány, akár a Brüsszellel való nyílt konfliktus árán is, tartson ki a bevándorlást elutasító alkotmányos szabályok mellett - fűzte hozzá a képviselő.

MTI, Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Szentkirályi Alexandra: Karácsony Gergely elnémult budapesti terveimre

Szentkirályi Alexandra: Karácsony Gergely elnémult budapesti terveimre

Karácsony Gergely elnémulva reagált budapesti terveimre. Én is elnémulnék a főpolgármester úr helyében, ha ilyen csapnivaló 4,5 év állna mögöttem városvezetőként - mondta Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje a Facebook-oldalán pénteken közzétett videóban.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Magyar Péter pártjának listáján is megjelentek Soros emberei

Magyar Péter pártjának listáján is megjelentek Soros emberei

Magyar Péter nyilvánosságra hozta a pártja jelöltjeinek listáját. A jelöltek közül többen olyan álcivil, Soros-közeli szervezetekben is dolgoznak, ami miatt felvetődik a kérdés, hogy ezek az emberek kinek is az érdekét képviselnék Brüsszelben – írja a Tűzfalcsoport.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!