Még csúcsidőn kívül, pénteken napközben is folyamatosan érkeztek az autók az M7-es érdi felhajtójához. Eddig ez a szakasz ingyenes volt. A Budapestre ingázók az autópályán átlagosan 30-40 perc alatt érnek be a belvárosba. Aki jövőre nem akar fizetni, a 6-os vagy 7-es úton kerülhet, ezeken azonban jelzőlámpák, zebrák és buszok lassítják a forgalmat. Így a menetidő akár háromszorosára is nőhet.
De nem csak az agglomerációban, hanem a külső kerületekben élőknek például a XV. kerületieknek is fizetniük kell, ha az M3-as bevezető szakaszán vagy az M0-s körgyűrűn akarnak eljutni a munkahelyükre. Az elkerülőn csak azok a szakaszok lesznek ingyenesek, amelyiket uniós pénzből építettek, azaz a Vecséstől az M3-as csomópontig és az M1-es és M5-öst összekötő részen.
Az új rendszerrel azok járnak majd jól, akiknek a munkába járáshoz eddig is meg kellett venni az autópálya-matricát – nekik januártól megyei matrica kell majd – ami olcsóbb – 5 ezer forint lesz.
Orbán Viktor szerint a rendszer átalakítása a magyarok érdekét szolgálja, a javaslat azonban még változhat. A miniszterelnök egyeztetett Bús Balázs III. kerületi polgármesterrel, aki a várható forgalomnövekedés miatt tiltakozott, így a Megyeri híd mégsem lesz fizetős.
„A Megyeri híd valójában egy városi híd, egy belső, városi híd, és ez jogilag elég könnyen megoldható, mert ott ér véget az autópálya. Tehát ott átminősítéssel ezt a kérdést lehet kezelni” – fejtette ki Orbán Viktor a Kossuth rádióban.
A Pest megyei önkormányzat a többi érintett szakasz miatt tiltakozik: a napi ingázás miatt a tervek átgondolását kéri a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól.
„Azt szeretnénk elérni, hogy egységesen ne kerüljön bevezetésre ez a díjfizetés. Azt szeretnénk elérni, hogy az ott élő embereket ne korlátozzuk abban, hogy a közlekedésük, a munkahelyük megközelítése hátrányt szenvedjen” – mondta el Szűcs Lajos a Fidesz országgyűlési képviselője.
A külgazdasági és külügyminiszter utazását is érinti az intézkedés, ugyanis ő Dunakeszin lakik. Szijjártó Péter mégis kiáll az M0-s fizetőssé tétele mellett. „Ismerem a kollégáimat, és nem feltételezem róluk, hogy előkészítetlen vagy alaptalan előterjesztést hoztak volna a kormányülésre” – fogalmazott.
A tervek szerint fizetni kell majd a vidéki nagyvárosokat elkerülő útszakaszokért is. Így januártól nem lesz ingyenes például az M7-es Székesfehérvárt elkerülő, az M1-es Tatabánya melletti és M2-es autóút, Váci elkerülő szakasza sem.
A Megyei Jogú Városok Szövetsége is tiltakozik. A közgyűlésen elfogadott határozatban a tervek visszavonását kérik a kormánytól. A fideszes Kósa Lajos a szervezet tiszteletbeli elnöke azt mondta: a kormány célt tévesztett.
„Úgy ítéljük meg, ha ezt kiterjesztené a kormány, akkor azt érné el vele, hogy az elkerülő utakról újra a városokra terhelődne az átmenő forgalom. Ez pedig nem lehet szándék, mert pont azért építettünk kerülőutakat, legyen ez az M0-s vagy a nagyvárosokat elkerülő úthálózat, hogy a tranzitforgalmat kivigyük a belvárosokból” – fejtette ki a Fidesz ügyvezető alelnöke.
A közlekedési államtitkárság egyelőre nem ad interjút az útdíj bevezetésének részleteiről, így nem tudni, hogy január elsejétől hol lehetne megvásárolni a megyei matricákat és azt sem, hogy mi lesz a még érvényes autópálya matricák sorsa.
Tiltakozik az ellenzék is
A Demokratikus Koalíció a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kéri a főpolgármestertől az új útdíjrendszer miatt. A szocialisták pedig határozati javaslatot nyújtanak be a parlamentnek, hogy a kormány ne tehesse fizetőssé a jelenleg díjmentesen használható autópálya-szakaszokat. Bővebben>>