2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Sissi zsiráfjától a biodómig

Következik:

Híradó 12:00

Kósa a civileknek: Megvannak az eszközeink

2017. február 17., péntek 12:21, frissítve: péntek 13:38

Magyarországon szólás és véleményszabadság van, de a magyar embereknek tudniuk kell, hogy melyik civil szervezet milyen összegből és hogyan próbálja formálni a közgondolkodást, jelentette ki Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője a három napos kihelyezett frakcióülés után Visegrádon.

A sajtótájékoztatót Harrach Péter kezdte, aki elmondta, a három nap alatt górcső alá vették a Magyarországon forgalmazott élelmiszerek minőségét, azt követően, hogy kiderült, a szomszédos országokban, legfőképp hazánktól nyugatra, azonos gyártó termékei „egészségesebbek”.

Fotó: MTI

A másik téma – mint Harrach rámutatott – a családi csődvédelem kérdése volt, ebben elmondása szerint szükséges némi módosítás, hogy még jobban működjön, ezért a KDNP megtette javaslatát.

„Az eljárási rend rendkívül bonyolult, és a bankoknak is számtalan, nem elektronikus úton teljesítendő feladata van. A nyomtatványokat is egyszerűsíteni kell, és a hozzáférhető adatok gyűjtése legyen a családvédelmi szolgálat és nem a magánember feladata, szükség van a beléptetési eljárás egyszerűsítésére is” – jelentette be a KDNP frakcióvezetője.

Harrach szót ejtett az ELTE-n elvégzett gender ideológiáról is, egy viccet felhozva azt mondta, nem akarják, hogy a gyerek akkor döntse el, hogy milyen a szexuális beállítottsága, amikor felnő.

Ezt követően Kósa Lajos vette át a szót. A civil szervezetekkel kapcsolatban elmondta, ma jó néhány olyan szervezet van, ami befolyásolja a közgondolkodást különböző kérdésekben, de Magyarországon természetesen szólás- és véleményszabadság van.

Fotó: MTI

Hozzá tette ugyan akkor: minden szándékról tudnia kell az embereknek, a választóknak. Elárulta, a szabályozást úgy szeretnék megfogalmazni, hogy bizonyos összeg felett hozzák a magyar közvélemény tudomására, hogy kik a támogatók, kiket támogatnak és milyen célból. „Az információszabadságnak az a momentuma, ami fontos, ami segíti a magyar emberek számára a tájékozódást” – vélekedett Kósa.

„Nincsen szó ezeknek a szervezeteknek vezetőinek vagyonbevallásáról, leszámítva azon esetet, hogy ha egy szervezet állami támogatást kap, 50 milliós értékben, a vezetőjének vagyonbevallást kell csinálnia” – szögezte le.

„...Aki ezt nem teljesíti, annak udvariasan megköszönjük, megvannak erre az eszközök, (...) felfüggesztik az adószámát...”

A tervezet benyújtását valamikor márciusban tervezik benyújtani a parlament elé.

Szó volt Visegrádon a menekültügyi-őrizetről is. Újra átnézték a módosítást, amit a kormány benyújtott a parlamenthez, és ismét megtárgyalják azt. Kósa leszögezte: Magyarország messzemenőkig betartja a schengeni megállapodásból fakadó kötelezettségeit, valamint az ENSZ által megszabott feltételeket. „Az intézkedés, amit mi hoztunk ideiglenes, csak a menekültügyi vészhelyzet esetén kell alkalmazni, erre megvan a felhatalmazásunk” – húzta alá Kósa.

„Ezzel nem lehet össze vissza játszani, ma nyilvánvaló, hogy menekültügyi vészhelyzet van”

„Csak azért nincsen jelentősebb menekültáradat, mert egész egyszerűen megvédjük a határokat, ellenkező esetben több százezer menekült lenne Magyarországon és úton lenne Európa felé” – hívta fel a figyelmet a politikus.

Rámutatott: az ENSZ Menekültügyi Bizottságának legújabb adatai szerint 7 millió ember tart Európa felé, 35 millióan pedig nem érték még el a kontinens határait, de a céljuk az, hogy belépjenek Európába.

„...Rakják össze, hogy van-e menekültügyi helyzet”

„A napnál is világosabb, hogy van, és mindenképpen meg fogjuk védeni a határokat, a Fidesz-frakció maximálisan ki fog állni ezen jogszabály mellett, nem fogunk abból engedni, hogy megvédjük az országot” – így Kósa.

„A napnál is világosabb, hogy van, és mindenképpen meg fogjuk védeni a határokat, a Fidesz-frakció maximálisan ki fog állni ezen jogszabály mellett, nem fogunk abból engedni, hogy megvédjük az országot” – így Kósa. A Hír TV kérdésére kitért az olimpia-rendezésre, valamint a Nolimpia által kezdeményezett aláírásgyűjtésre is. Mint mondta, olimpiát nem egy ország, nem egy frakció rendez, hanem egy város.

„A főváros eldöntötte, hogy jelentkezik, mi csak támogatásunkról biztosítottuk őket” – emlékeztetett. „Nem mi vagyunk az urai az ügynek” – tette hozzá.

Mint beszámoltunk róla, Tarlós István főpolgármester a nemrég tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, elgondolkozik az olimpiai pályázat visszavonásán, ha összegyűlt a megfelelő szavazat egy népszavazáshoz a rendezésről. Kósa erre reagálva kijelentette: „A főpolgármester urat kell megkérdezni, hogy hogy értette. Ez a döntés, a fővárosé, Tarlós István nem saját szakállára fog dönteni. Ismerve Tarlós István, el tudja dönteni maga. Nem tudjuk, hogy mi a vége, nem nálunk van az ügy”.

Felidézte, régen teljes volt a politikai konszenzus, ami mára felbomlott – „akik eddig támogatták, most azt mondták, hogy a nolimpuia mellé állnak

Tekintse meg a teljes sajtótájékoztatót:

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!