2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Belföld

Repülővel hozná haza a kormány a Tenerifén rekedt magyarokat

Továbbra is kapcsolatban áll a kormány, azokkal a külföldön tartózkodó magyarokkal, akik érintettek a koronavírusban vagy fertőzött régiókban tartózkodnak - mondta el a külügyminisztérium államtitkára. Menczer Tamás jelezte, jelenleg Japán mellett három, Olaszországban pedig egy magyar személy tartózkodik vesztegzár alatt. Ők jól vannak, tünetmentesek. A tenerifei szállodában pedig öt állampolgár van karanténban. Az államtitkár elmondta, amennyiben a spanyol hatóságok engedélyezik a hazatérésüket, a kormány gondoskodik hazaszállításukról. Az ITM arra kéri az egyetemeket és iskolákat, ne szervezzenek tanulmányutakat, kirándulásokat Olaszországba.

  • Repülővel hozná haza a kormány a Tenerifén rekedt magyarokat

 

Felfokozott hangulat uralkodik a vírus miatt az államtitkár tájékoztatása szerint.

A felfokozott hangulatban mindenkinek van gy jó ötlete, ami természetes, mindenkitől higgadtságot kér a kormány. A pánik sohasem jó tanácsadó

- jelentette ki.

Jelenleg 49 ország érintett világszinten. Európában 18, az EU-ban pedig 13 ország.

A lombardiai tartományban lévő karantén alá vont terület nagyon fontos a kamionforgalom szempontjából. Menczer Tamás elmondta, egy magyar kamionsofőr a karantén alá vont területen van a másikuk pedig már itthon tartózkodik a Szent László Kórházban.

Menczer Tamás egyeztetett Karmos Gáborral, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének főtitkárával. Azt kérte, hogy az összes lehetséges csatornán juttassanak el két felhívást a sofőröknek:

  • ha van olyan sofőr, aki járt Észak-Olaszországban és tünetet érzékel magán, akkor azonnal jelezze az egyesületnek, vagy a háziorvosának, vagy hívja az ismert zöld számokat.
  • a másik kérés: a konzuli regisztráció, aki észak-olasz területre utazik, vagy olyan országba tart, ami érintett, akkor regisztráljon konzuli védelemért. 

Most felértékelődik a konzuli védelem jelentősége.

Menczer Tamás elmondta, a Google-ba be kell ütni, hogy Külügyminisztérium és az első, ami feljön az a konzuli szolgálat honlapja

Lombaridában 305 esetet diagnosztizáltak, 10 az elhunytak száma, Venetóban 71-et, egy ember hunyt el, Emilia Romagna tartományban 47 esetet diagnosztizáltak és egy ember hunyt el.

Az államtitkár a Japánban vesztegzár alá vett hajóval kapcsolatban elmondta, az a magyar, aki beteg lett továbbra is kórházban van és várja a második teszt eredményét. A másik két magyar jól van, leszállították őket a hajóról és megkezdetek egy újabb kéthetes karantént. 

Tenerifével kapcsolatban elmondta, a lezárt hotelben öt magyar van, egy kétfős és egy háromfős család. A két fő egy idős házaspár, a háromfős családban pedig van egy kiskorú gyermek. 

Az idős házaspár fontos gyógyszereket szed. 

Ha a magyaroknak ott kell maradni, akkor a gyógyszerek utánpótlásáról mindenképpen gondoskodni fogunk

- emelte ki.

A spanyolok tájékoztatást adtak arról, elképzelhető, hogy néhányan elhagyhatják a szállodát. Pintér Sándor belügyminiszter azt az utasítást adta, hogy

amennyiben az járható út, Magyarország küld repülőgépet az öt magyar állampolgárért.

Kínában 175 magyar állampolgár tartózkodik, mindannyian jól vannak. Dél-Koreában a konzuli regisztráció alapján 35 magyar van. Fokozottan kockázatos az odautazás. 

Menczer Tamás elmondta, ha valaki nem akarja, hogy segítsenek, annak nem tudnak segíteni, ha valaki pedig bajban van és úgy gondolja fontosabb, hogy a közösségi médiában szórakoztassa a követőit, minthogy inkább segítséget kérjen, azzal nem lehet mit kezdeni. 

A legfrissebb fejlemények

Százharminc vendég távozhat a tenerifei szállodából, ahol magyarok is vannak

A Kanári-szigetek kormánya 130 szállóvendégnek engedélyezte csütörtökön, hogy elhagyja a koronavírus-fertőzés miatt karantén alá vont tenerifei szállodát.

A négycsillagos tengerparti hotelben öt magyar, egy idős pár és egy háromfős, kisgyerekes család is tartózkodik.

Julio Pérez, a Kanári-szigetek kormányának szóvivője elmondta: tizenegy különböző nemzetiségű vendég távozhat a szállodából a következő órákban, mivel ők csak hétfőn érkeztek, és így nem kerültek kapcsolatba azzal a négy olasz turistával, akiknél beigazolódott a fertőzés.

Hangsúlyozta: a távozó vendégek tünetmentesek, de egészségügyi állapotuk alakulását figyelemmel kell kísérni.

A szállodában maradóknak sincsenek tüneteik, ezért a külföldi állampolgárok esetében már felvették a kapcsolatot az érintett konzulátusokkal annak érdekében, hogy meg tudják szervezni esetleges hazaszállításukat.

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján beszámolt arról, hogy a helyszínen tartózkodó tiszteletbeli konzul és a Madridból érkezett konzult utasítást kapott: egyeztessenek a szomszédos országok megbízottaival, szervezik-e állampolgáraik hazahozatalát.

Az államtitkár közölte, hogy tájékoztatta a spanyol elképzelésről az operatív törzset, és Pintér Sándor belügyminiszter azt mondta, Magyarország repülőt küld az öt magyarért "ha az a járható út".

A tenerifei hotelben 723 szállóvendég van kedd óta karanténban.

Spanyolországban csütörtökön tizeneggyel emelkedett a koronavírus-fertőzöttek száma. Eddig összesen huszonnégy beteget regisztráltak a dél-európai országban, közülük huszonkettőt ezen a héten. Túlnyomó többségük Olaszország északi részén járt a közelmúltban.

A legutolsó bejelentés a kelet-spanyolországi Valenciából érkezett, ahol egyszerre hat fertőzésről számolt be az egészségügyi hatóság, hangsúlyozva, hogy könnyű lefolyású esetekről van szó.

A spanyol főváros közelében található Torrejón de Ardoz kórházában, az intenzív osztályon ápolnak egy 77 éves férfit, ő az első súlyos koronavírusos beteg.

Újabb három halottja van a fertőzésnek Olaszországban

Tizenhétre emelkedett az újfajta koronavírus (Covid-19) okozta megbetegedés halottai száma Olaszországban - jelentették be az olasz polgári védelmi hatóság csütörtök esti tájékoztatóján. Azt is közölték, hogy 45-en viszont már felgyógyultak a fertőzésből.

Lombardiában 40, Szicíliában kettő, Lazio tartományban három beteg gyógyult meg. Köztük van az a kínai turista házaspár, akit elsőként, január 28-án szállítottak kórházba egy római szállodából.

Angelo Borrelli szokásos esti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a fertőzöttek száma 650-re emelkedett, de kevesebb mint felük szorul kórházi kezelésre. A többi pozitívnak bizonyult személy enyhe tünetekkel, saját lakásában tölti a karantén időszakát.

A halottak száma azáltal emelkedett 17-re, hogy Lombardiában meghalt további három, jóval 80 év fölötti, más betegségben is szenvedő ember.

A polgári védelem vezetője elmondta, hogy a legtöbb beteget számláló Lombardia, Veneto és Emilia Romagna kórházaiban 35 ezer szájmaszkot osztanak szét. Ezek egy részét olasz vállalkozások finanszírozzák.

Veneto tartomány közegészségügyi felelőse, Francesca Russo bejelentette, több mint hatezer tesztet végeztek el, és ebből 116 bizonyult pozitívnak.

Lombardia közjóléti tanácsosa, Giulio Gallera közölte, a tervek szerint hétfőn újra megnyitják a milánói dómot, de kezdetben korlátozott számú csoportokat engednek be.

Giuseppe Sala milánói polgármester korábban arra szólította fel a lakosokat, vegyék ismét birtokukba a várost. Sétáljanak ismét az utcákon, ne mondjanak le az esti kikapcsolódásról: a polgármester "Milánó nem áll le" - jelszóval közösségi kampányt indított. A milánói dóm előtt csütörtök este valamivel több gyalogost lehetett látni, mint egy nappal korábban, de az emberek egymástól távol próbáltak haladni.

Giuseppe Conte olasz miniszterelnök Emmanuel Macron francia elnököt fogadva csütörtökön Nápolyban hangsúlyozta, hogy a két ország közti határt nem zárják le.

Izrael viszont bejelentette, hogy nem fogadja az Olaszországból érkező utasokat.

Ami az olaszországi fertőzés okait illeti, továbbra sem azonosították az úgynevezett zéró beteget. Az Olaszországban élő kínaiak közül eddig egy se bizonyult betegnek. Walter Ricciardi, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) olaszországi szakértője nem zárta ki a két gócpont, a venetói Vo'Euganeo és a lombardiai Lodi térsége közötti kapcsolatot. Feltételezések szerint az olaszországi fertőzés még a Kínával való közvetlen járatok január 31-i leállítása előtt elkezdődhetett. Azt követően is érkezhettek Olaszországba Kínából emberek más európai útvonalon.

Bécsben is megjelent a koronavírus-fertőzés

Bécsben diagnosztizálták az első koronavírus-fertőzést - jelentette be csütörtök délelőtt Rudi Anschober szociális és egészségügyi miniszter.

Az osztrák fővárosban egy 72 éves férfi betegedett meg elsőként koronavírus-fertőzésben. A pácienst tíz napja kezelték influenza tüneteivel; rutinszerűen végezték el rajta a koronavírus-tesztet. A férfit időközben átszállították abba a kórházba, ahol a koronavírussal fertőzöttek kezelésére alakítottak ki egy részleget.

A Bécsi Kórházszövetség (KAV) vezetője, Michael Binder elmondta, hogy a koronavírussal fertőzött férfi állapota súlyos. Arról is beszélt: egyelőre nem tudni, hol fertőződött meg; nem ismert ugyanis, hogy olyan területeken járt volna, ahol nagy számban fordul elő a fertőzés.

"Átfogó intézkedésekre van szükség" - jelentette be Bécs egészségügyi tanácsosa. Peter Hacker (SPÖ) kifejtette: miután megállapították a fertőzést, három kórházi részleget lezártak. Azokat a kórházi dolgozókat pedig, akik részt vettek a férfi kezelésében, hazaküldték, ők egyelőre házi karanténban maradnak. Arról is beszélt: listát készítenek a beteg látogatóiról; ők ugyanis esetlegesen elkaphatták a vírust.

Ausztriában eddig összesen három koronavírus-fertőzést regisztráltak.

Egy újabb, negyedik esetről is beszámoltak; a középkorú férfi első koronavírus-tesztje pozitív lett; ezért további vizsgálatokat végeznek el, hogy bebizonyosodjon: valóban fertőzött-e. A beteg jól van, ezért nem igényel kórházi kezelést, otthoni karanténban van. Ő nemrég járt Olaszországban, és kapcsolatban állt krízisterületen lévő személlyel.

Romániában is megjelent a koronavírus

A Magyarországgal szomszédos Ausztria és Horvátország után már Romániában is megjelent a koronavírus. A 20 éves fiatalember, akit vélhetően egy Olaszországból hazatért nyugdíjas fertőzött meg, egyelőre tünetmentes, de elővigyázatosságból karanténba helyezték. Dániában is karantén alá helyeztek egy embert.

Európában továbbra is Olaszországból jelentették a legtöbb halottat, 12-en vesztették életüket. Németországban és Spanyolországban is terjed a járvány. A kontinensen 16 államban ütötte fel a fejét a vírus.

Világszerte 2804 halott 

Világszerte 2804 halottat követelt a koronavírus-járvány, és több mint 82 ezren fertőződtek meg. A legtöbb megbetegedést Kínából jelentették, és az ázsiai országban haltak meg a legnagyobb számban is. Peking adatai szerint ugyanakkor az egy hónappal ezelőtti szintre mérséklődött a járvány miatti napi halálozások száma az országban. Miután a Covid-19 kórokozó az összes lakott kontinensen felütötte a fejét, a többi országgal ENSZ közösen keresi az ellenszert. Globálisan már 48 országban jelent meg a tüdőgyulladással és lázzal járó vírus.

Jól vannak a karanténba zárt magyarok

Mind a 18 ember jól van, akiket karanténba zártak Budapesten. A Dél-Pesti Centrumkórház Infektológiai Osztályának vezetője megerősítette: § már pénteken hazamehet az a három ember, aki korábban a kambodzsai hajóról került a kórházba megfigyelésre. Vasárnap 11 diáklányt, két tanárt és két sofőrt pedig azért helyzetek karanténba, mert Miláno környékén laktak, közel ahhoz a zónához, amit kiemelten veszélyesnek nyilvánítottak.

A vírus terjedése miatt nem estek kétségbe a külföldön élő magyarok

Olaszországban és Spanyolországban 484-en fertőződtek meg a koronavírussal. Bár Itáliában már 12 halottja van a járványnak, az ott élő magyarok szerint nincs ok a pánikra. Televíziónknak több külföldön élő honfitársunk is nyilatkozott.

ITM: Egyetemek és iskolák ne szervezzenek tanulmányutakat, kirándulásokat Olaszországba

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium csütörtöki közleményében arra kérte a koronavírus miatt az egyetemeket és a szakképző iskolákat, hogy ne szervezzenek tanulmányutakat, kirándulásokat Olaszországba. 

A közleményben tudatták: a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős Operatív Törzs döntésének megfelelően a felsőoktatási és szakképzési intézmények fenntartásáért felelős tárca körlevelekben is felhívja az iskolák, egyetemek figyelmét arra, hogy a tanárok és tanulók, hallgatók egészségének védelme érdekében a közeljövőben ne szervezzenek kirándulásokat, tanulmányutakat a koronavírussal fertőzött területekre, különösképp a most gócpontnak számító Észak-Olaszországba.

"Felhívjuk a figyelmet, hogy ha mégis járt volna a közelmúltban hallgató, diák vagy tanár fertőzött területen, akkor lehetőleg ne menjen közösségbe, és figyelje saját magát!  Ha valaki magán vagy gyermekén tüneteket - láz, köhögés, torokfájás, levertség - észlel, akkor maradjon otthon, telefonon értesítse háziorvosát"

- hangsúlyozták.

Hozzátették, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ 06 80/277-455-ös vagy 06-80/277-456-os zöldszámai is várják a hívásokat.

A tárca arra kéri az oktatókat, jelezzék az intézményvezetésnek, ha olyan tanulóról, hallgatóról tudnak, aki iskolai program miatt vagy akár családi szervezésben fertőzött területen járt, és küldjék haza a diákot.

A szakképzésben tanulók szüleit arra kérték, hogy gyereküket két hétig ne engedjék iskolába, ha az elmúlt időszakban Észak-Olaszországban vagy más fertőzött területen járt.

"Kérjük, hogy erről értesítsék az iskolát! Ilyen esetben a tanuló hiányzása igazoltnak tekinthető"

- fűzték hozzá.

Az egyetemi és szakképzési kollégiumoktól is azt várják, hogy a megelőzés érdekében diákjaik között mérjék fel, van-e olyan, aki fertőzött területen járt. Ha igen, gondoskodjanak elkülönítéséről, küldjék haza az érintett tanulót, hallgatót, tájékoztassák teendőiről a tünetek észlelésekor.

Az intézményekben dolgozók figyelmét is felhívták a higiéniai szabályok fokozott betartására, elsősorban a rendszeres és alapos kézmosás fontosságára.

Az Emmi levélben is kérte az iskolákat, hogy ne szervezzenek kirándulásokat fertőzött területekre 

Körlevélben is kérte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a napokban az általános iskolákat, hogy ne szervezzenek kirándulásokat az új típusú koronavírus által fertőzött területekre, különösképp a most gócpontnak számító Észak-Olaszországba.

Az Emmi az MTI-vel csütörtökön azt közölte: kérte az iskolákat, hogy a legfontosabb tudnivalókról a szülőket is értesítsék.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy ha az intézmény szervezésében diák vagy tanár járt a közelmúltban a fertőzött területen, akkor ők lehetőleg ne menjenek közösségbe.

A szülőket is kérték, hogy ne engedjék gyermeküket két hétig iskolába, ha az elmúlt időszakban Észak-Olaszországban vagy más fertőzött területen járt családi vagy egyéb okok miatt.

Operatív törzs: Egészséges embernek nem kell maszkot viselni

 

Hír TV, MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!