2025. 07. 16. Szerda Valter napja
Jelenleg a TV-ben:

Elveszett kenyér

Következik:

Elveszett kenyér 05:00

Belföld

Korábbi titkosszolgálati vezető tartott fejtágítót tiszásoknak

A Tisza hátországa egyre nyíltabban kampányol az ukrán uniós tagság mellett, és azt akarja, hogy szálljunk be az újjáépítés költségeibe, valamint a haderőnkkel a „hajlandók koalíciójába”.

  • Korábbi titkosszolgálati vezető tartott fejtágítót tiszásoknak

A cikk a Magyar Nemzet honlapján is megtekinthető.

Telkes András, az Információs Hivatal (IH) egyik korábbi vezetője tűnt fel a Tisza Párt körül, legutóbb egy XIII. kerületi Tisza Szigetnek tartott előadást. Telkes András 2003-ig volt az IH vezetője, majd dandártábornoknak nevezték ki. 2005–2010 között a magyar NATO-delegáció első beosztott tanácsosa volt.

A prezentáció során többször szóba került Ukrajna is, Telkes amellett érvelt, hogy a háborúban álló ország uniós csatlakozásával az Európai Unió is jól jár, önzetlen európai támogatás kell. A Tisza-közeli szakértő szerint az ország újjáépítése akár hétszázmilliárd dollárba is kerülhet. Ez forintba átszámolva közel 237 ezer milliárd forint (!). Az összeg a magyar GDP közel háromszorosa.

Az előadás végén külön dián is foglalkozott azzal, hogy mi a teendő Ukrajnával a jövőben. Telkes kiemelte, hogy az újjáépítés mellett Ukrajna (uniós) integrációja a legfontosabb. A Tisza-sziget előadója elkeserítőnek tartja, hogy az új amerikai adminisztráció Trump vezetésével kevesebb fegyvert és katonai segélyt küld Ukrajnának. Szerinte ugyanis az Európai Uniónak kérdőjelek nélkül kell önzetlen anyagi és katonai támogatást nyújtania az ukránoknak.

Telkes szerint Magyarországnak minél előbb le kell szakadnia az orosz gázról, és PAKS II. kapcsán is meg kell szakítani a kapcsolatot velük. 

Az egykori titkosszolgálati vezető szerint Magyarország elemi érdeke, hogy részt vegyen Ukrajna újjáépítésében, és támogatnunk kell Ukrajna uniós csatlakozását. Azt is szorgalmazta, hogy a magyar haderőt tagozzák be a NATO „hajlandók koalíciójának” stratégiájába, ami Ukrajna segítése miatt is fontos lenne.

Összefoglalva: egy korábbi titkosszolgálati vezető Ukrajna csatlakozása és katonai támogatása mellett érvelt a Tisza-aktivisták egy rendezvényén, miközben a kormány Voks 2025 nevű véleménynyilvánító szavazása felhívta a figyelmet a számos kockázatra, és több mint kétmillió ember mondott nemet Ukrajna uniós tagságára. Mindeközben a Tisza pártszavazásán csak feleennyien vettek részt, és a résztvevőknek is csak 58 százaléka támogatta az ukrán uniós tagságot.

Fotó: Képernyőkép

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Látványos változások mentén szépül meg a Citadella

Látványos változások mentén szépül meg a Citadella

Szinte rá sem lehet ismerni a megújuló Citadellára. A Gellért-hegy csúcsán, turisztikailag kiemelt helyen, az ország egyik legszebb panorámájú pontján sokáig a világörökségi helyszínhez méltatlan állapotok uralkodtak.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Rapid délutáni friss – Isten hozott, Tibor! + videó

Rapid délutáni friss – Isten hozott, Tibor! + videó

Feszülten figyelte a magyarság, ahogy földet ért Kapu Tibor, aki ugyan a kapszulából utolsóként lépett ki, de megmutatta, milyen a magyar virtus, a mosoly mellett viszonylag hosszan integetett mindenkinek és az őt támogatókkal is ölelkezett. Ezt sem aprózta el űrhajósunk!
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!