Kónya Péter a Hír TV Magyarország élőben című műsorában azt mondta: csak megfelelő kompromisszum kérdése, hogy az MSZP és az Együtt–PM Szövetségre tud-e lépni a DK-val.
„Szó nincs arról, hogy ne férne bele a Demokratikus Koalíció ebbe az együttműködésbe. Volt egy elvárása a DK-nak, majd azt követően az MSZP elmondta, hogy mi az ajánlatuk. Ez szöges ellentétben áll egymással – fogalmazott az Együtt–PM Szövetség társelnök, hozzátéve: én úgy gondolom, hogy ahhoz, hogy megállapodásra lehessen jutni, elsősorban kompromisszumokat kell találni.”
– Amikor az Együtt 2014 először leült az MSZP-vel tárgyalni, akkor azt gondolom, hogy a mi elvárásaink vagy az MSZP által megfogalmazott elvárások is nagyon sok mindenben szöges ellentétben voltak, dehát erről szól egy tárgyalás, majd el kell jutni egy kompromisszumos megoldásig – tette hozzá a Szolidaritás Mozgalom Egyesület elnöke.
A Kónya Péterrel készült teljes beszélgetés itt tekinthető meg.