"Nézzünk egy újabb veterán Gyurcsány-katonát a városházáról. Itt is van Kolber István. Az MSZP alapító tagja volt, majd Gyurcsány államtitkáraként és minisztereként közvetlen közelről is szolgálta a szocik rémuralmát. Majd a DK alapításánál is ott volt, és azóta is aktívan kiszolgálja Gyurcsányt. És hogy mi köze Karácsonyhoz? Hát az, hogy a Fővárosi Vagyonkezelő Zrt. igazgatóságába ültették be, és azóta is onnan fizetik ki a pártmunkáját." Ezt Szentkirályi Alexandra mondta egy új interjújában.
A miniszter arról is beszélt, hogy a Voks 2025 rendkívül fontos kérdést vet fel arról, hogy a szomszédos háború színterét jelentő Ukrajna bekerüljön-e, és ha igen, akkor az európai elit által javasolt és forszírozott gyorsított módon az Európai Unióba.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.
Olyan kérdésben kell dönteniük a magyar embereknek, amelyben "csak egyszer dönthetünk", ezért nagyon fontos, hogy minden magyar mondja el a véleményét Ukrajna EU-csatlakozásáról - jelentette ki a Fidesz parlamenti frakcióvezetője csütörtökön a nagyobbik kormánypárt országjárásának oroszlányi fórumát megelőző sajtótájékoztatón.
A brüsszeli energiapolitika célja, hogy Ukrajnát támogassák, bármi áron. Ez az egy szempont vezérli őket. Ezért el akarják zárni az orosz gáz- és kőolaj-utánpótlást, ami két- háromszorosára emelné a magyar családok rezsiköltségeit - közölte a kormányfő.