2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Kívülről havas táj, belülről jégpalota

Idén is elindult az adventi villamos Miskolcon, most a Jégvarázs mese adta az ihletet. A menetrend szerint közlekedő járaton vízkeresztig lehet utazni.

  • Kívülről havas táj, belülről jégpalota

Miskolc karácsonyi látványosságának, az adventi villamosnak a kinézetét idén a Jégvarázs című rajzfilm ihlette. A járművet kívülről 3D-s, kézzel festett elemek díszítik. A jégcsapokat úgy készítették el, hogy minden szögből máshogy verje vissza a fényt. Belül az utasokat halk zene és egy jégpalota fogadja. A legtöbben meg is örökítik a látványt.

Miskolcon hét éve indult el az első adventi villamos. Azóta minden évben más külsőt kap az ünnepi jármű. A díszítést a miskolci közlekedési vállalat dolgozói találják ki, és valósítják meg.

menetrend szerint közlekedő adventi villamoson mindig nagy a tömeg. „A miskolciak elsősorban utaznak rajta, ők nagyon várják az adventi villamost, de most már egyre jellemzőbb az, hogy az ország különböző pontjaiból érkeznek; ezt onnan is tudjuk, hogy a közösségi portálokon bejegyzéseket tesznek közzé, hogy mennyire tetszett nekik a villamos. Sőt, külföldiek is azért jönnek Miskolcra, hogy utazzanak vele, itt a környező országokból elsősorban” – nyilatkozta Pásztor Imre, az Advent Miskolc kommunikációs vezetője.

Az utasokat vasárnaponként élőzene várja, december 6-án és 9-én pedig a Mikulás is az adventi járattal utazik majd. Az ünnepi villamos vízkeresztig, vagyis január 6-ig közlekedik.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!