2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Kiszámoltuk: ennyivel rövidülnének meg a családok a baloldal kormányra kerülése esetén

8 ezer forinttal kevesebb marad havonta egy átlagkeresetű dolgozó zsebében, ha a baloldal kormányra kerülése esetén bevezeti a többkulcsos adózást. Ezt már több ellenzéki politikus megígérte. Híradónk adószakértővel számolt utána, hogy érinti ez a kereseteket, szerinte ha a 2010-ben használt adókulcsokat hozza vissza az ellenzék, sokan rosszul járnak majd.

  • Kiszámoltuk: ennyivel rövidülnének meg a családok a baloldal kormányra kerülése esetén

Az emberek hétköznapi problémáit szeretné megoldani Gyurcsány Ferenc felesége - legalábbis ezt állította Dobrev Klára azon az eseményen, ahol bejelentette, hogy ő lesz a DK miniszterelnök-jelöltje. A baloldali politikus ezen kívül a szegénység felszámolásával, olcsó közművekkel és nyugdíjemeléssel próbálta meggyőzni a szavazótáborát. Gyurcsányné a rezsicsökkentést azonban támadta, szerinte a progresszív adórendszer lenne a megoldás.

 A progresszív, vagy más néven többkulcsos adórendszert 2010 előtt, Gyurcsány Ferenc kormányzása alatt használták. Ennek az a lényege, hogy az állam sávokat határoz meg, és ettől teszi függővé, hogy ki hány százaléknyi adót fizet be. A híradónk által megkérdezett adószakértő felvázolta azt az eshetőséget, ha most a 2010-ben alkalmazott többkulcsos adórendszerrel számolnák a fizetéseket.

Ma, ha vesszük a KSH adatszolgáltatását, ami szerint a bruttó jövedelem 411 ezer forint átlagban, akkor ennek az adója pontosan kiszámítva 15%-kal 61650 forint. Ha vennénk a 2010-es számokat, akkor ott 5 millió forintig 17% volt az adó, tehát ez már 69 ezer forint lenne, tehát 8 ezerrel több lenne

– mondta Híradónknak Vadász Iván adószakértő.

Tehát, nem igaz, amit a DK állít, vagyis, hogy a többkulcsos adó bevezetése csak az átlagon felül keresőket érintené negatívan. A szakember bebizonyította, hogy az átlagbérből élők jövedelme is csökkenne a progresszív adózás újbóli bevezetése után.

HírTV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!