2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Belföld

Kicsit szürke, kicsit nyuszi, de full szoci

Volt kádergyerek, gonosz kapitalista, kisminiszter, aztán válságkormányfő. Majd megváltónak hitték, aki legyőzheti Orbán Viktort, de nem jött be. Bajnai Gordon az e heti Főhős.

  • Kicsit szürke, kicsit nyuszi, de full szoci

Bajnai Gordon 2006-ban menedzsernek látszó, európai politikusként tűnt fel a politikában, pedig ő is csak Gyurcsány zakójából lépett ki. Egyetemistaként aktívan vett részt a közéletben, családi indíttatásból a baloldalon találta meg a helyét. A Gyurcsány-féle Új Nemzedék Mozgalomhoz csatlakozott, majd közgazdászként dolgozott abban a Creditumban, ahol „Fletó” kezdte pályafutását.

Végig pénzügyi vonalon futott, majd a szocialista gazdasági csillagromboló, a Wallis Zrt.-hez került. A cégnek jól ment az MSZP és a Fidesz alatt is, de elkövettek egy nagy hibát, 1998-ban megvették a baromfiszárnyasokkal foglalkozó Hajdú-Bétet.  

Bajnait Gyurcsány ültette a térdére 2006-ban, és csinált belőle fejlesztéspolitikai kormánybiztost. 8000 milliárd felett diszponált. Jutott minden szocinak, nem kellett összebalhézniuk. De pechükre számos visszaélés is napvilágot látott.

A Hír TV is rajta volt ezerrel az uniós pénzek lenyúlásán. Bajnai – már miniszterként - a Hír TV Célpontjának leleplező riportja után kénytelen volt belső vizsgálatot elrendelni. Túl sok volt a botrány, és nyakig ért a korrupció.

Gyurcsány sem húzta már sokáig. Nagy volt rajta a nyomás, lemondott. Ekkor kezdődött a Monty Pythonba hajló miniszterelnöki casting. Napokig nem lehetett tudni, lesz-e egyáltalán kormányfő. Röpködtek a nevek, de semmi komoly jelölt. Végül Bajnai tűnt fel a ködből…

Tekintse meg a Főhős teljes adását:

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!