Március 23-án Varga Dániel, az I. kerület városfejlesztési bizottságának elnöke nagy csinnadrattával bejelentette, hogy megkezdődött a Szabó Ilonka utcai kutyafuttató felújítása, aminek előterjesztéséről még tavaly nyáron döntött a Budavári Önkormányzat képviselő-testülete. A Lovas úti elkerítetlen futtató pedig gazos, toklászmezős „vadvirágétteremmé” vált, miután a Főkert nem talált ideálisabb helyet ennek, mint a „kutyák játszóterét”.
Már közel egy éve nem készült el a futtató
Varga Dániel magyarázata szerint azért csúszott ennyit a felújítás, mert nem találtak kétszeri pályáztatás alatt sem megfelelő kivitelezőt, később pedig beütött a hideg idő. Most már gyönyörű és az építésre alkalmas időjárás van, mégsem haladnak a munkálatok, pedig már a harmadik határidőre sem készült el a Szabó Ilonka utcai futtató.
Ahogy arról a Metropol korábban beszámolt, márciusra elege lett a kutyásoknak és többen is jelezték az önkormányzat felé, valamint a képviselőnek, hogy nem történt változás a területen. Az országgyűlési választások előtt két héttel a közfelháborodás miatt csoda történt, hirtelen, egyik napról a másikra körbekordonozták a kutyafuttatót és Varga Dániel a Facebook-oldalán jelezte, hogy megkezdődtek a munkálatok.
Már a harmadik befejező dátumból csúsznak ki
Az első befejezési időpont 2021. július 30. volt. Ez ugye nem történt meg, ezt követő időpontról Hotz Antal MKKP-s önkormányzati képviselő Facebook-oldalán azt írta, hogy „a pályázat szerint a munkákat november végéig kellett volna elvégezni”. Ekkorra megint nem történt semmi, ugyanis nem érkezett ajánlat a kivitelezésre. Végül 2022 tavaszán a helyi lakosok panaszai miatt körbekordonozták a mindössze 300 négyzetméteres területet és kiírták, hogy kezdődik a felújítás. A március végén tartott „projektáttekintés” során a gazdiknak a képviselők és V. Naszály Márta I. kerületi polgármesterasszony következő határidőként két hónapot ígért. Eltelt a két hónap, és azt leszámítva, hogy homokot és deszkákat hoztak a területre, semmi változás nem történt.
A hiányzó eszközöknek se híre, se hamva
A 3 milliós keretösszegből az alábbi javításokat kellett volna elvégezniük a területen május 21-ig:
- vaskerítés és kapu építése
- vízelvezetés megoldása, a földbe kavicsos szikkasztó beépítése
- tipegő lerakása, hogy saras időben is fel lehessen menni a felső részig
- a fű és a burkolat rendezése
- új kutyaszemetesek kihelyezése
- kutyahomokozó megszüntetése
- környezetbe illeszkedő agility eszközök telepítése
A lakosok panaszaira újra beindult a munka
Több helyi kutyatulajdonos is a közösségi médiában panaszát fejezte ki a leállt munkával kapcsolatban. A napokban egy platós autó jelent meg hirtelen 4-5 munkással, akik a Budagyep Kft. kötelékébe tartoznak a szemtanúk szerint. Ők hoztak magukkal egy betonkeverőt és hozzáláttak valamilyen területrendezési munkához. Kérdéses, hogy miért csak akkor van gyakorlati munka, amikor a lakosság részéről érkezik az elégedetlenkedés sokadszorra már.
Méhlegelőt csinált a főváros a népszerű kutyafuttatóból
Mint ahogy korábban megírtuk, a főváros döntése értelmében 13 új helyen lesz méhlegelő Budapesten. Háborognak az I. kerületi kutyások, mivel az önkormányzat egy tollvonással, a helyi lakosok tudta nélkül „vadvirágétteremmé” minősítette át a Lovas út és a Várfal közötti kutyafuttatót. Ez azt jelenti, hogy a környékbeli kutyák 9 éve létező póráz nélküli játszóhelye egy csapásra derékig érő, állatokra veszélyes toklászmező lett.
A teljes cikk fotókkal itt olvasható.
Fotó: Metropol/Máté Krisztián