2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Hazahúzó 01:00

Kevesebb fakivágással építettek volna utat

Hír TV

2018. június 17., vasárnap 15:43, frissítve: vasárnap 18:24

Tiltakoznak a Balaton déli partjánál élők az erdőirtás miatt. A Zalaegerszeget az M7-es autópályával összekötő gyorsforgalmi út építse miatt fákat vágnak ki, és ritkítják a növényzetet. A beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szerint ültetnek helyettük újakat. A Hír TV-nek nyilatkozó környezetmérnök azt mondta: az indokoltnál több fát vágtak ki.

Halomban állnak a farönkök a 76-os út mentén. A megyehatárnál vezető bicikliút eddig árnyékos volt, a kerékpározók ezt egy időre elfelejthetik. A Hír TV-nek nyilatkozó környezetmérnök azt mondta: az utat 20 méter szélesre tervezték, mégis százméteres sávban irtották az erdőt és rengeteg fát kitermeltek az értékes területen.

„Ez egy különösen értékes és érdekes terület, olyan növénytársulás, ami tulajdonképpen egy határterülete az alföldi síkság jellegű területekre jellemző erdősztyeppnek és az inkább a középhegységi területekre jellemző zárt erdőknek, ahol inkább a bükk, a tölgy az ami alkotja az uralkodó formációt. Nem véletlen, hogy ez a Balaton-felvidéki Nemzeti Parknak a része a Kis-Balatonnal együtt. Lehetett volna ezt talán humánusabban is kevesebb fakitermelésével elérni ezt a közlekedési célt” – mondta Molnár Tibor, a Pannon Egyetem keszthelyi Georgikon karának doktorandusza.

A 34 kilométer hosszú és 170 milliárd forintból épülő M76-os gyorsforgalmi autóút Zalaegerszeget köti össze az M7-es autópályával. Így 2022-re, a megyeszékhelyről egyszerűbb lesz eljutni Budapestre. A beruházás részeként, a holládi csomóponttól Balatonszentgyörgyig, illetve onnan a Fenékpusztáig tartó szakaszokon erdőirtást végeznek, mert az út a régi főúttal párhuzamosan, de új nyomvonalon épül.

Hogy a kivágott fákat hogyan kell pótolni, az függ attól, hogy az érintett rész kül-, vagy közterületnek minősül-e, illetve az is számít, hogy a területnek van-e természetvédelmi besorolása. A Fidesz korábbi környezetvédelmi államtitkára szerint az új szakaszt helyenként a régi út felett is el lehetett volna vezetni, bár ez drágább megoldás, viszont kisebb környezeti beavatkozással járt volna.

„Amennyiben kivágják a fákat, általában a lakossági tiltakozás csökkentésére tesznek kompenzációs intézkedéseket, hogy újabb fákat fognak ültetni, de gondoljunk bele, akár előnevelt fákat ültetnek, 1400-2000 darabot, azt hova ültetik és amire abból idős fák lesznek olyan lombmérettel, árnyékadó képességgel, évek fognak eltelni. Tehát az ilyen jellegű kompenzáció nem igazán megfelelő” – fejtette ki Illés Zoltán.

Az úthálózat fejlesztéséért felelős államtársaság a 24.hu-nak azt írta: terveznek növénytelepítést, igaz a nagy mennyiségű cserje biztosan nem pótolja, a körülbelül 28 focipályányi erdős területet.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!