2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

A szabadság bolond körei 11:00

Belföld

Elfogták a magyar zászlót Dunába dobó két fiatalt

Leszedte és a Dunába dobta az államalapítás ünnepére kihelyezett magyar zászlót két fiatal a Lánchídról. Az akcióról saját maguk készítettek videót. A felvétel a Vadhajtások birtokába jutott, amit közzé is tett.

  • Elfogták a magyar zászlót Dunába dobó két fiatalt

A fiatalok ezt követően megkeresték a portált, és azt szerették volna elérni, hogy a videót vegyék le az oldalukról, cserébe nyilvánosan bocsánatot kérnek. A Vadhajtások ennek nem tett eleget, viszont a rendőrséghez fordultak. A Budapesti Rendőr-főkapitányság hivatalból rendelt el nyomozást nemzeti jelkép megsértése vétség gyanúja miatt.

A bevezetett nyomozati cselekmények eredményeként a BRFK V. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói azonosították a feltételezett elkövetőket, a 24 éves P. Martint és a szintén 24 éves Sz. Mátét, akiket a rendőrség gyanúsítottként hallgatott ki – írja a police.hu.

A gyanúsítottak a kihallgatásuk során a bűncselekmény elkövetését beismerték, a további eljárásban szabadlábon védekeznek.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!