2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Belföld

Kéretlen leveleket küldött szét Karácsony Gergely

Úgy kaptak köszönőlevelet többen is a baloldal főpolgármester-jelöltjétől, hogy nem is vettek részt az előválasztáson- köztük a Magyarországi Munkáspár 2006 elnöke is. Vajnai Attila híradónknak elmondta: felháborítja, hogy ilyen nagy hibát vétett Karácsony Gergely. Kerestük a zuglói polgármestert is az ügyben , de adásunkig nem kaptunk választ.

  • Kéretlen leveleket küldött szét Karácsony Gergely

Horváth Csaba korábban gratulált Karácsony Gergelynek, miután nagy fölénnyel megnyerte a baloldali pártok által tartott főpolgármester-jelölti előválasztást. Ezután egy levelet küldött szét a Párbeszéd a győztes nevében. Karácsony Gergely itt megköszönte a részvételt a címzettnek és arra kéri őket, hogy támogassák a továbbiakban is.

 

A kételyeit erősíti, hogy az előválasztáson csaltak– így kezdte Facebook-bejegyzését az a férfi, aki a köszönőlevelet úgy kapta meg, hogy nem is regisztrált és nem is szavazott Karácsony Gergelyre. Több ezren is lehetnek, akiknek kéretlenül landolt a levél az e-mail fiókjukban a Ripost becslése szerint. Vajnai Attila, a Munkáspárt egykori alelnöke is a címzettek között volt.

Meglepődtem. Nem vártam egy ilyen levelet, főként azok után, ami az utóbbi napokban, héten kialakult Karácsony Gergely személye körül, de nem csak körülötte, az egész liberális ellenzék körül, úgy gondolom, hogy ez nem hiteles– mondta Vajnai Attila, aki szerint az is lehet, hogy a Párbeszéd stábja egy korábbi levelezőlistát vett bele véletlenül az üzenetküldésbe. Egyszerűen az adatkezelés szabályai, a személyiségi jogok betartása miatt nem teszik lehetővé, hogy olyan módon használják fel az ember címét, nevét, bármilyen adatát, amire nem adott felhatalmazást. Kerestük a zuglói polgármestert az ügyben, de adásunkig nem sikerült elérni Karácsony Gergelyt.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!