A Visegrádi Együttműködést évente változó elnökség koordinálja, Magyarország hatodik alkalommal látja el ezeket a feladatokat. Hazánk a térségi sikeres járványkezelés után Közép-Európa, tágabban véve pedig az egész EU sikeres újraindításához kíván hozzájárulni a gazdaság, a társadalom és a diplomácia területén egyaránt. Az elnökségi program mottója is erre utal: „V4 – Indítsuk újra Európát”.
Az előttünk álló egy évben a szakmai és diplomáciai egyeztetések mellett a Magyar Turisztikai Ügynökség a Külgazdasági és Külügyminisztériummal együttműködve a nagyközönség számára is számos kulturális eseménnyel, akcióval, kampánnyal készül.
Elsőként július 1-jén, az elnökség átvételének napján kékbe, az elnökség és a V4 színébe öltözik az ország. felhívva a figyelmet a Visegrádi Együttműködés és az előttünk álló elnökségi év fontosságára.
Többek között az alábbi épületek is csatlakoztak a programhoz:
Művészetek Palotája, Budapest
Puskás Aréna, Budapest
Duna Aréna, Budapest
Millenáris Széllkapu, Budapest
Mária Valéria híd, Esztergom-Párkány
Festetics Kastély, Keszthely
Gömbkilátó, Balatonboglár
Nagyerdei Stadion, Debrecen
Nagyerdei Víztorony, Debrecen
Tűztorony, Sopron
Avasi Kilátó, Miskolc
MOL Aréna, Székesfehérvár
Audi Aréna, Győr
Közép-Európát az évszázadok során gyakran megtépázta a történelem, az itt élőkben mégis mindig volt erő és hit az újjáépítéshez, nyelvük, kultúrájuk tovább megőrzéséhez. A nemzeteket évezredes közös múlt, kultúra, értékrend, valamint bizalom és barátság kötik össze, erre épül az igen sokoldalú Visegrádi Együttműködés. A négy országból – Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia – álló Visegrádi Csoport megalakulása óta hatékonyan képviseli közös, regionális érdekeinket, 2004 óta már az Európai Unióban is.
Magyar Turisztikai Ügynökség