2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Belföld

Kásler Miklós állami kitüntetéseket adott át

A magyarság az elmúlt 1100 évben a mostaninál sokkal súlyosabb kríziseket élt át, de mindegyikből győztesen került ki - hangsúlyozta a március 15. alkalmából idén elmaradt és az augusztus 20. alkalmából odaítélt állami kitüntetések keddi ünnepélyes átadásán, Budapesten az emberi erőforrások minisztere.

  • Kásler Miklós állami kitüntetéseket adott át

Kásler Miklós kiemelte: a nyugati országokban a fellazulás jeleit lehet észlelni, krízisjelenségek mutatkoznak gazdasági, demográfiai, erkölcsi és ideológiai téren is.

Ebben a kritikus helyzetben kérdés, hogy a magyarság hogyan maradhat fenn

- jegyezte meg.

A miniszter közölte:

a magyarság az elmúlt 1100 évben a mostaninál sokkal súlyosabb kríziseket élt át, de mindegyikből győztesen került ki, mert olyan hagyományokkal, nyelvvel, kultúrával és életszemlélettel rendelkezett, amelyre a jelent és a jövőt lehetett építeni.

A magyar hagyományokból, a görög-római kultúrából és a keresztény hitből olyan szimbiózis jött létre, amely "mindenféle kórokozóval szemben immunitást biztosított" - mondta el Kásler Miklós.

Hozzátette,

a mostani világjárványban ismét kialakulni látszik a magyarság egysége, amely a kultúrából, a hagyományokból, az életszemléletből és a tudományból táplálkozik.

Ez a nemzet jövőjének záloga, és ennek megtartásához a most kitüntetettek az élet legkülönbözőbb területein járultak hozzá - mondta.

Kásler Miklós Rétvári Bencével, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkárával a március 15. alkalmából idén elmaradt Magyar Érdemrend Lovagkereszt, Magyar Érdemrend Tisztikereszt, Érdemes Művész, Kiváló Művész, Magyarország Babérkoszorúja, augusztus 20. alkalmából pedig a Népművészet Mestere és a Népművészet Ifjú Mestere kitüntetéseket adta át.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!