2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Kásler: A fertőzések megelőzésére változatlanul oda kell figyelni

A koronavírus-fertőzések megelőzésére ma is oda kell figyelni, hiszen a szomszédos országokban ismét több a megbetegedés - mondta az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Budapesten.

  • Kásler: A fertőzések megelőzésére változatlanul oda kell figyelni

Kásler Miklós a Szent Imre kórház Köszönet a hősöknek! címmel tartott ünnepségén azt mondta: a járványt még mindig komolyan kell venni, megfelelő gyógyszer és terápia nélkül "most is csak azzal rendelkezünk, amivel eddig": a járványügyi intézkedésekkel, a magyar egészségügy helytállásával, a Semmelweis Ignáctól megörökölt lelkiismeretességgel, a nemzeti fegyelemmel, összetartással, szolidaritással és "józan ésszel".

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy Magyarország időben és határozott intézkedésekkel reagált a járvány megelőzésére. A járványügyi védekezés során a legrosszabb forgatókönyvre készültek, és az, hogy a járvány nem így alakult, a gyors intézkedéseknek volt köszönhető - mondta.

A miniszter az ünnepségen megköszönte az egészségügyi dolgozók helytállását.

Bedros J. Róbert, a Szent Imre kórház főigazgatója, országos kórház főparancsnok-helyettes beszédében azt mondta, a magyar egészségügyi dolgozók olyan helyzetben álltak helyt, amelyre az egész világon senki nem volt felkészülve.

Mint mondta, az egészségügyi dolgozók társadalmi megbecsülése jelentősen javult a járvány alatt, és bízik abban, hogy ez így is marad, hiszen a kezdetektől érezhető volt az emberek hálája.

Hozzátette: az ország kórházait járva úgy látta, a dolgozók mindenütt óriási odaadással és lelkesedéssel végezték munkájukat, sokszor a saját életüket is kockára téve.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!