2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Vezércikk 06:00

Karácsony: Meg kell állapodnunk

2017. október 11., szerda 08:24

Már megvan az időpont, hogy mikor tárgyal a a Párbeszéd a választási együttműködésről a Demokratikus Koalícióval és az MSZP-vel - jelentette ki Newsroom című műsorunkban Karácsony Gergely.

A Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje szerint az ellenzéki pártoknak kötelező feladatuk, hogy megállapodjanak az egyéni választókerületekről legkésőbb október 23-ig.

„Az MSZP-vel történő tárgyalásra már van időpontunk, hogy folytassuk a korábban megkezdett egyeztetést, ez sem titok. Tehát elkezdődött egy tárgyalássorozat. Én azt gondolom, ebben az új helyzetben mindenkinek felelősségteljesen kell viselkednie, és ebben egyébként az a felelősségteljes viselkedés, ha tárgyalunk, és majd az eredményt megosztjuk a sajtó nyilvánosságával. Nem gondolom azt, hogy ezzel kéne szórakoztatnunk egymást és a nyilvánosságot, hogy akkor nem létező és létező tárgyalásokról és időpontokról beszélünk. Én egy dologról szeretnék majd beszélni, arról viszont nagyon szívesen és mindenki számára, hogy mi az eredmény. És az eredmény nem lehet más, mint a 106 körzetben a megállapodás október 23-ig” – jelentette ki Karácsony.

Tekintse meg a teljes beszélgetést!

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!