2023. 11. 29. Szerda Taksony napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Napindító 08:00

Belföld

Karácsony magyarázkodik a zuglói házkutatások és a polgármester meggyanúsítása ügyében

A Központi Nyomozó Főügyészség a zuglói fizetős parkolási rendszerrel kapcsolatos visszaéléseket vizsgálja. Miután házkutatást tartottak, gyanúsítottként hallgatták ki Zugló MSZP-s polgármesterét, Horváth Csabát is. Karácsony Gergely először azt mondta, hogy még tájékozódnia kell az ügyben, majd gyors magyarázkodásba kezdett.

  • Karácsony magyarázkodik a zuglói házkutatások és a polgármester meggyanúsítása ügyében

Mint a Központi Nyomozó Főügyészség közölte, befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmény miatt folytat nyomozást, amelyben a zuglói fizetős parkolási rendszerrel kapcsolatos visszaéléseket vizsgálja. Szerdán több helyszínen, köztük a zuglói önkormányzat épületében kutatásokat és lefoglalásokat végzett, majd gyanúsítottként hallgatta ki a zuglói polgármestert és egy volt helyi politikust.

Az ügyben Karácsony Gergely főpolgármestert, volt zuglói polgármestert az InfoRádió a Fővárosi Közgyűlés ülése után érte el. Mint mondta, az ülés ideje alatt hallotta a híreket, még tájékozódnia kell az ügyben, beszélni fog Horváth Csabával is.

Azt viszont elmondta, hogy tudomása szerint különböző cégcsoportok összemosódnak a nyilvánosságban.

„A BKV informatikai közbeszerzését elnyerte egy cég még a Tarlós István-féle városvezetés idején, amelyet megvádoltak, gyakorlatilag fiktív számlázás gyanújába kerültek, és itt vannak személyi átfedések is. Ebben az ügyben elrendeltem egy felügyelőbizottsági vizsgálatot. Abból a cégből pedig, amelyik megnyerte a közbeszerzést és amelyet a számlamaffia üzemeltetésével megvádoltak, kivált egy másik cég, amely alvállalkozók nélkül, transzparens módon végzi el a feladatait. Ez fontos az informatikai rendszer stabilitása szempontjából, hogy ne maradjunk alvállalkozó nélkül. Várom a felügyelőbizottság elemzését arra vonatkozóan, hogy volt-e bármilyen érdeksérelem, ami akár a közbeszerzés előkészítésénél vagy azóta, teljesítési igazolások kapcsán bármilyen gyanút fölvet.

Ami pedig a az új parkolási informatikai hátteret illeti, ott nem tudnék felelősen nyilatkozni, hiszen sok év eltelt azóta, hogy a zuglói ügyeket ebben a mélységben követtem.” – zárta Budapest főpolgármestere a gondolatait.

Metropol

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

A nap kérdése

A nap kérdése

Tiszteletben fogja tartani Ukrajna a kárpátaljai magyarok jogait, hogy csatlakozhasson az Unióhoz?

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!