2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Karácsony Gergely: Teljesen új ellenzéket kell létrehozni

Hír TV

2018. április 25., szerda 20:21, frissítve: csütörtök 08:56

Civilekkel és az ellenzéki pártokkal közösen harcolna az Orbán-rendszer ellen az MSZP–Párbeszéd szövetség megválasztott országgyűlési képviselője. Karácsony Gergely Egyenesen című műsorunkban arról beszélt, hogy a következő években egy teljesen új ellenzéket kell létrehozni.

– Ki kell alakítani egy másik ellenzéket. És én már a választások éjszakáján is arról beszéltem, hogy ezt alulról fölfele kell felépíteni, és alulról fölfelé úgy lehet építkezni, hogyha létrehozunk csatornákat, mert ez az alulról felfele építkezés megtörténhet. Éppen ezért át kell beszélni az ország ügyeit. Le kell ültetni egymással pártokat, szakértőket, civileket, értelmiségieket, vagy éppen közmunkásokat, hogy akkor átbeszéljük, hogy mi lesz Magyarországon például a közmunkával, hogyan lesznek Magyarországon munkahelyek, és egyszerűen el kell kezdeni azt az intézményes együttműködést, ami egy másik fajta ellenzéki felállást létre tud hozni, akkor amikor ennek jelentősége lesz – mondta Karácsony Gergely.

Tekintse meg a teljes beszélgetést:

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!