Karácsony szerint nem térhetünk vissza a járvány előtti helyzethez, új hétköznapiság kell, melynek kiindulópontja az együttműködés, központjában az emberrel, s ez nem szólhat csak a kiváltságosokról, a felső tízezerről, a „közös kassza körül ólálkodó, kiváltságos keveseket”.
Hozzáteszi: keddtől indul a Lánchíd felújítása, a nemzet szót pedig ma túlhasználják.
Az elmúlt tíz év nagyon átalakította a magyarok életét szerinte, csak épp annak jónak is kell lennie. Szerinte a döntés joga a többségé, és nem a választási többségé, hanem a magyarok többségéé.
Szerinte a válasz: nem. „A magyar politika és elitje nem szolgálja a közjót eléggé.” Mára két Magyarország lett, mert kettészakították az országot. A megosztottság szélsőséges, és véget kell neki vetni.
Konkrétumokat is mondott: szerinte „látjuk, mit kapott a nemzeti fociválogatottunk kapusa, mert azt merte mondani, a család az család. Mit kapott az írónő, mert azt merte mondani, hogy újra kellene gondolnunk a kötelező olvasmányok listáját.”
Karácsony azt mondja: nem ellenzéki és kormánypárti, vidéki és városi, hagyománypárti és haladáspárti, hanem egységes Magyarországra van szükség. Az erős vezető nem az, aki megoszt, hanem aki egyesít. A minket megosztó árkok mélyek, de mindig tudtunk hidakat is építeni.
A politikus felteszi a kérdést: miért lenne a haza ellensége, aki bírálja a kormányt? Miért lenne a politika velejárója az urizálás?
Szerinte nincs helye sikerpropagandának ott, ahol „meghal egy kisvárosnyi ember”.
Karácsony úgy fogalmazott: ma szelíd forradalomra van szükség.
Az új többség a főpolgármester szerint színesebb és sokfélébb, mint a Várban gondolni szeretnék, és ez a többség a Lánchíd felújítását kívánja, amit Budapest meg fog védeni.
Mandiner
