2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 10:05

Belföld

Karácsony Amerikában érzi magát, nagyon elégedett

Minden várakozás fölötti a részvétel a baloldali főpolgármester előválasztáson a Párbeszéd jelöltje szerint. Karácsony Gergely sikernek tartja, hogy eddig 16 ezren adták le voksaikat. Az MSZP budapesti elnöke azt mondta, úgy számolnak, hogy 20 ezer körül lesz a teljes részvétel.

  • Karácsony Amerikában érzi magát, nagyon elégedett

Elégedett a baloldali előválasztás eddigi részvételi adataival a Párbeszéd főpolgármester-jelöltje. Karácsony Gergely azt mondta, hogy előzetesen már tízezer résztvevőnek is örült volna, de most úgy tűnik, hogy több, mint húszezren fognak voksolni. „Szerintem ez egy fantasztikus dolog, hogy Magyarországon és Budapesten az első előválasztáson nagyjából olyan arányban vesznek részt a szavazók, mint a nyugat-európai, vagy sok esetben az amerikai előválasztásokon, ahol ennek már régi tradíciója van. Látszik, hogy Budapest népe magáénak érzi ezt az ügyet, és vissza akarja szerezni a városát és részt akar venni a döntésekben” – így Karácsony.

A szocialisták budapesti elnöke szerint a baloldali pártok fővárosi előválasztása egy szövetséget kovácsol össze. Molnár Zsolt elmondta, hogy eddig nagyjából 16 ezren adták le voksaikat. „Nyilván Magyarországon először van ilyen, de ne felejtsük el, hogy egy közvélemény-kutató cég 1000-2000 mintafelvétellel dolgozik, azért a 20-30 ezer választópolgár véleménye lényegesen nagyobb, és ha júniusban lesz második forduló, akkor talán még több tapasztalattal, még több közterületi sátorral, ha szükséges még magasabb lesz a részvétel” – jelentette ki Molnár.

Az első fordulójában vasárnapig lehet választani a Párbeszédes Karácsony Gergely, valamint az MSZP-s Horváth Csaba között.

Bár a voksolás kezdete előtt a szocialisták jelöltje több ajánlást gyűjtött vetélytársánál, az állás mostanra akár meg is fordulhatott. Az ATV kérdésére ugyanis a nézők 81 százaléka azt válaszolta, Karácsony Gergelyt támogatja az előválasztáson.

A folyamatba az előzetes megállapodás alapján a második körben csatlakozik Puzsér Róbert publicista is, aki a közösségi oldalán rendszeresen éles kritikákkal illeti vetélytársait. Egyik utolsó bejegyzésében Horváth Csabáról azt írta: egy igazán gerinctelen, rossz képességű és agresszív világ nyomorultja.

A publicista kampányát támogató LMP szerint elfogadható ez a stílus. „Azért az, hogy Puzsér Róbert sarkosan fogalmaz, az nem hiszem, hogy bárkit meglepne, aki az ő munkásságát részletesen követi. Ő így fogalmaz és ez az, amit szeretünk benne” – hangsúlyozta Ungár Péter országgyűlési képviselő.

A tervek szerint a baloldali előválasztás második fordulóját júniusban rendezik majd.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető szakaszán, a Billentyű utcánál, a vétkes sofőr elmenekült, ezért hajtóvadászatot indítottak utána – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!